Története kilencedik mérkőzését vívja egymás ellen 2025. április 26-án, szombaton 18 órától a Győri Audi ETO KC és a HB Ludwigsburg – korábban Bietigheim – együttese. Az EHF Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán a zöld-fehérek egygólos előnyre tettek szert, így kifejezetten izgalmasnak ígérkezik a hazai visszavágó. A klub arra kéri a szurkolókat, hogy zöld felszerelésben érkezzenek az Audi Aréna Győrbe.

Az idegenben szerzett egygólos (25–24) előnyt követően az Audi Aréna Győrben harcolná ki a négy közé jutást az EHF Bajnokok Ligájában a Győri Audi ETO KC, amely tavalyi döntős ellenfelét, a HB Ludwigsburgot fogadja. A két együttes jó ismerősként köszöntheti egymást – habár a csapatok még csak kilencedik alkalommal találkoznak, az idény során ez már a negyedik összecsapása lesz a feleknek. A győriek egyébként minden eddigi alkalommal legyőzték német ellenfelüket: mind közül a múlt heti eredmény volt a legszorosabb. Ami az EHF FINAL4-ban történő szereplést illeti, az ETO rendelkezik a leghosszabb szériával – sorozatban nyolc alkalommal jutott be, amely most kilencre nőhet, míg a Ludwigsburg a tavalyi bravúrját megismételve másodszor igyekszik az MVM Dome-ba.

„Alaposan felkészültünk a Ludwigsburg ellen, de ők sokkal jobban teljesítettek, mint amikor legutóbb Győrben játszottak – fogalmazott vezetőedzőnk, Per Johansson. – Több egy az egy elleni párharcot nyert meg, nekünk pedig ezúttal több problémánk akadt a védekezéssel, ugyanakkor nagyon-nagyon jól támadtunk az első félidőben. Az utolsó hét percben aztán csináltunk egy négy-nullás sorozatot, összességében tehát vannak rossz, közepes és jó megmozdulásaink is. A Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcai mindig nehezek, de ismét jó esélyünk van bejutni a FINAL4-ba. Egygólos előnnyel rendelkezünk, de a célunk eléréséhez jó teljesítményre lesz szükség a csapattól, és fantasztikus hangulatra a szurkolóktól. Ezért arra kérlek benneteket, gyertek ki az arénába, hajszoljátok bele a lányokat egy újabb sikerbe és a négyes döntőbe.”

Ahogy az az első felvonáson is jól látszott, mindkét csapat erőteljesen támaszkodik kapusaira – a ludwigsburgi Johanna Bundsen jelenleg a versenysorozat legjobb teljesítményét produkáló hálóőre 217 védéssel és 34.12 százalékos hatékonysággal, míg a győri Sandra Toft 103 védést bemutatva, 35.89 százalékkal áll.

„Örülök, hogy az első mérkőzést sikerült megnyernünk, mert nagyon nehéz találkozót játszottunk. Sok ziccert hibáztunk, ezt mindenképpen ki kell javítunk, de készen állunk a második összecsapásra, és a szurkolóink segítségével nyerni fogunk – mondta balátlövőnk, Veronica Kristiansen, aki az évad során első hazai Bajnokok Ligája-összecsapására készül. – Nagyon várom már, hogy BL-mérkőzésen is visszatérjek a pályára, és ilyen fantasztikus hangulatban játszhassak.”

A klubunk által meghirdetett zöld kampány jegyében minden szurkolónkat arra kérjük, hogy zöld szerelésben érkezzen az arénába.

Ne feledjétek, a Ludwigsburg elleni mérkőzésen szurkolói kezdeményezésre idén is gyűjtést tartunk a Győri Állatmenhely javára! A főbejáratnál és az 1-es főút felőli szurkolói bejáratnál elhelyezett gyűjtőpontokon a kapunyitástól adhatjátok le a felajánlott tápokat és macskaalmot.

A szombaton 18 órakor kezdődő negyeddöntő visszavágót északmacedón játékvezetők fújják majd Ismailj Metalari és Nenad Nikolovski személyében, a találkozót a Sport1 TV élőben közvetíti.