GYŐRI ETO KFT.
17 x Magyar Bajnok
15 x Magyar Kupa győztes
5 x Bajnokok Ligája győztes

Akadémia

Bronzérem az U17 I. osztályban
Bronzérem az U17 I. osztályban

Az EHF Bajnokok Ligája FINAL4-ral egy időben Szigetszentmiklóson rendezték meg az U17 I. osztály országos négyes döntőjét, ahova Akadémia 2-es csapatunk is bejutott. Akadémistáink az elődöntőben a DVSC SCHAEFFLER együttese ellen sajnos vereséget szenvedtek, azonban másnap a Ferencvárosi TC legyőzésével megszerezték a bronzérmet.

Akadémistáink győzelmekkel zárták a szezont
Akadémistáink győzelmekkel zárták a szezont

Elmúlt héten Akadémia 1-es és 3-as csapatunk is pályára lépett a 2022/23-as szezon utolsó fordulójában. Előbbiek először az U19 I. osztályban, majd az NB II-ben is győzelmet arattak, míg utóbbiak az U19 III. osztályban gyűjtötték be a két pontot. A győzelmeknek köszönhetően akadémistáink az NB II-ben a harmadik helyen zártak, míg az U19 III. osztályban megnyerték a bajnokságot.

Akadémiai tornagyőzelem Debrecenben
Akadémiai tornagyőzelem Debrecenben

Debrecen adott otthont az április 28-29. között megrendezett Akadémiai Torna negyedik, egyben utolsó fordulójának a 2022/23-as szezonban. A rangos eseményen a Győri Audi ETO KC mellett a NEKA, a DVSC és az FTC akadémiai csapatai vettek részt. Fiataljaink a négy fordulót követően az összesített eredmény alapján megnyerték az Akadémiai Tornát.

„A belső motiváció már félsiker!” – Ruppert Bálinttal készítettünk interjút
„A belső motiváció már félsiker!” – Ruppert Bálinttal készítettünk interjút

A 2023. április 13-15. között megrendezett 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencián Ruppert Bálint, a Győri Audi ETO KC elemző edzője két pályamunkával is indult. Az egyikkel aranyérmes lett, míg a másikkal a második helyen végzett, emellett két különdíjat is bezsebelt. Vele beszélgettünk…

„Szeretnék több lábon állni!” – Farkas Esztert kérdeztük
„Szeretnék több lábon állni!” – Farkas Esztert kérdeztük

Farkas Eszter, a Győri Audi ETO KC Akadémia 1-es csapatának tehetséges irányítója is bemutatkozhatott a felnőttek között. Eszter egy érett gondolkodású játékos, aki a kézilabdázás mellett a tanulást is fontosnak tartja az életben. Vele beszélgettünk…

Hét győri aranyérmes a korosztályos válogatottakban
Hét győri aranyérmes a korosztályos válogatottakban

Az elmúlt héten az ifjúsági válogatott Romániában vett részt a Kárpát Kupán, míg a junior nemzeti együttes a Siófokon megrendezett Négy Nemzet Tornán szerepelt. Mindkét korosztályos válogatott veretlenül ünnepelhetett tornagyőzelmet, így hét akadémistánk nyakába kerülhetett aranyérem.

„Mindenem a kézilabda!” – ismerjük meg Győri Alexát
„Mindenem a kézilabda!” – ismerjük meg Győri Alexát

Az idei szezonban Győri Alexa, a Győri Audi ETO KC Akadémia 1-es csapatának tehetséges kapusa védésekkel mutatkozhatott be a felnőtt mezőnyben. Alexa egy rendkívül közvetlen, mosolygós kis személyiség, aki többek között sütni is szeret. Most ismerjük meg őt kicsit közelebbről…

Tizenkét győri a korosztályos válogatottakban
Tizenkét győri a korosztályos válogatottakban

A felnőtt válogatottal egy időben az utánpótlás válogatottak is több helyszínen készülnek a héten. A Győri Audi ETO KC Akadémiáját összesen tizenketten, két játékos a juniorban, öt az ifjúságiban,  valamint szintén öt a serdülő nemzeti csapatban képviseli.

„Egy álmom vált valóra!” – Kövér Lucával beszélgettünk
„Egy álmom vált valóra!” – Kövér Lucával beszélgettünk

A Győri Audi ETO KC utánpótlásában nevelkedő Kövér Luca élete első NB I-es gólját is megszerezte a 2023. február 18-án megrendezett Győri Audi ETO – Érd összecsapáson. Lulu, hiszen a barátai így hívják, klubunk Akadémia 1-es csapatának tehetséges beállója, valamint a junior válogatott keret tagja. Vele készítettünk interjút…

Három utánpótlás győzelem az idei év zárásaként
Három utánpótlás győzelem az idei év zárásaként

A Győri Audi ETO KC Akadémia 2-es és 3-as növendékei az elmúlt héten mindhárom mérkőzésüket megnyerték. Az U19 III. osztályban a Celldömölk, míg az U15 I. osztályban a Mosonmagyaróvár és a Siófok együttesét győzték le, aminek köszönhetően mindkét bajnokságban az élről várhatják a januári folytatást.

Támogatóink

Audi HungáriaGyőr
OTP Bank Nyrt.TippmixMIZUNO
Endo Plus ServiceOMVLeier Hungária Kft.PannErgyTCLORFK-Országos Balesetmegelőzési BizottságOILPatent Véd Kft.PHOENIX PHARMASzimpatka
Csapatsport.comGYŐR-SZOLHajdúsajtCutler Fitness GyőrCserpes Sajtműhely Kft.Cső-Lavina Kft.Győr Ipari ParkEurokardán Kft.Porta ÉtteremSzéchenyi EgyetemHavanna Club Kft. (DiVino)Hotel KálváriaB&F Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.GABUSZ Kft.FAMULUSLagunaSolydentWalter Autó GyőrUnicentralMinimaxMagic System SzámítástechnikaTernyák Trade Kft.Nutri8MedVieVis Vitalis
VDZ SYSBercsényi Miklós IskolaAudi Aréna GyőrKisalföld.huGyőr+OxygenArtpointbtTerpola Web & MarketingESET NOD 32
Termék a kosárba került!