A Győri Audi ETO KC fontos mérkőzésen két gólos győzelmet aratott november 8-án, szombaton hazai pályán a dán Viborg együttese ellen, ezzel veretlenül továbbjutva a Bajnokok Ligája versenysorozatban. A találkozót követően vezetőedzőnket Ambros Martínt, a mérkőzésen remek kapusteljesítményt nyújtó Herr Orsolyát, valamint a mezőnyben szép pillanatokat és gólokat szerző Kovacsics Anikót és Eduarda Amorimot kérdeztük.
Bajnokok Ligája
A Győri Audi ETO KC november 8-án szombaton 16 órakor fogadta otthonában a Bajnokok Ligája soron következő mérkőzésén a Viborg HK csapatát. A találkozó elején az ellenfél elment három góllal, és fölényét az első játékrészben tartani is tudta. A második félidőben a Győri Audi ETO megújulva, és híres csapategységét elővéve hamar átvette a vezetést, amit a végéig nem is engedett többet ki kezéből.
A Győri Audi ETO KC együttese a mai napon, november 8-án 16 órakor lép pályára a Viborg HK ellen. A mérkőzés csapatösszeállítása alább látható. A tegnapi edzésen Susann Müller sajnos újabb ujjtörést szenvedett a dobókezén, így mégsem tud játszani. A mérkőzés szünetében büntetődobó játékot rendezünk, amely során a decemberi Európa Bajnokságra lehet nyerni belépőjegyeket. A nézők jelentkezését várjuk, akik az EB nagykövetének: Tóth Tímeának büntetődobásait kell kivédjék a kapuban.
A Győri Audi ETO KC 2014. november 8-án szombaton fogadja a Viborg együttesét. A mérkőzés előtt megkérdeztük Görbicz Anitát, hogyan segíti játékostársait a kispadról, vezetőedzőnk Ambros Martín üzen mindenkinek, és Kovacsics Anikó, Planéta Szimonetta és Korsós Dorina is elmondja véleményét.
Hatalmas kihívással kellett megküzdenie vezetőedzőnknek a harmadik, Viborg elleni BL-csoportmeccsen: a csoportkör legnehezebb ellenfelének ítélt csapat otthonába utaztunk három játékost nélkülözve. Susan Müller és Orbán Adrienn sérülés, Görbicz Anita pedig áldott állapota miatt nem játszhatott Viborgban.A holnapi meccsre gőzerővel zajlik a felkészülés, ahol Susi már újra pályára lép.
Az új létesítmény első meccse a Győri Audi ETO KC – IK Savehof BL-összecsapás lesz
November 23-án debütál Győr új multifunkcionális csarnoka, az Audi Aréna Győr. Az 5500 fős befogadóképességű Aréna első mérkőzésére november 6-án, csütörtökön kezdődik a jegyértékesítés online és személyes módon egyaránt.
A Bajnokok Ligája versenysorozat következő állomásaként november 2-án 17 órakor Viborgban lépett pályára a Győri Audi ETO KC csapata. Az találkozó első gólját még a hazai csapat szerezte, de ezt követően a győri lányok átvették a mérkőzés irányítását. A első játékrész végén négy gólos előnnyel mehettünk rövid pihenőre. A második félidő elején a hazaiak nem találták a kapunkat, kilenc gólra is tudtuk növelni előnyünket. Innen már nem volt kérdéses a végkimenetele ennek a fontos találkozónak.
Ma 17 órakor Viborgban lép pályára a Győri Audi ETO KC a Női Bajnokok Ligája csoportmérkőzések 3. fordulójában.
Viborg HK - Győri Audi ETO KC, 2014. november 2. 17 óra, Viborg
Játékvezetők: Aleksandar Pandzic, Ivan Mosorinski (SRB), EHF delegátus: Bjorn Hogsnes (NOR)
Közvetíti: DigiSport1
A csapatok összeállítása:
Az őszi BL-csoportmérkőzések feléhez érkezik a címvédő, aki november 2-án a dán Viborggal mérkőzik meg idegenben. Az ellenfélről Bulath Anitát kérdeztük, aki egy szezonon át erősítette a dán csapatot, továbbá Ambros Martín és Hornyák Ágnes is nyilatkozik a felkészülésről.
A Bajnokok Ligája második csoportmérkőzésén a Győri Audi ETO KC csapata Svédországban a Savehof vendégeként lépett pályára. Csapatunk magabiztos kezdéssel a mérkőzés legelején magához ragadta az irányítást. Folyamatosan növeltük előnyünket, jó kaputeljesítményekkel és remek mezőnybeli játékkal idegenben eddigi legnagyobb arányú BL győzelmünket arattuk. Ránézésre úgy tűnik, Orbisznak nincs komoly sérülése.