Valamelyest rontotta a kilátásokat, hogy a Győr a 2004-ben és 2005-ben is BL-győztes dán Slagelse garnitúrájának vendégeként lépett fel, ám Róth Kálmán társulata szépen bekezdett. A szomszéd kispadon Anja Andersen is tátott szájjal bámulta, amint Görbicz vezérletével - na meg az akkor még példás védekezés nyomán - 7:3-ra meglépett a magyar csapat, tíz perc múltán azonban a feje tetejére állt a meccs addigi képe: emitt semmi, amott szinte minden sikerült. Az északiak sorozatban öt gólt lőttek (8:7), s a folytatásban - ahogyan arra előzetesen számítani lehetett - kizárólag az volt a kérdés, hogy a mind szellősebben bekkelő és fegyelmezetlenebbül támadó (egy szomorú alkalommal még kettős emberelőnyben is gólt kapó) vendégek megússzák-e tisztes "ruhával".
A félidei 16:11, a második harminc perc derekára kialakult tízgólos differencia meg pláne nem sejtetett sok jót, de Görbicz Anitának megint csak köszönetet mondhattak társai: részint azért, mert a hátán vitte a többieket, részint meg azért, mert időn túl értékesített hétméteresével a végére hat gólra csökkent a különbség (31:25). Úgyhogy: a remény, ha szolid mértékben is, él.
És ez volt a minimumcél, nem igaz?
