Nincs mese, Anja Andersen már nem fog megváltozni. Lehet szeretni, avagy éppen gyûlölni a játékosként is extravagáns, edzőként pedig minden létező korlátot felrúgó hölgyet, alakítani viszont nem lehet rajta. A Slagelse edzője ezúttal sem viselkedett másként, mint ahogy tőle megszoktuk, azaz a győri támadásoknál a második passz után passzív játékot reklamált, ugyanakkor övéi legbrutálisabb szabálytalansága után is felháborodva konstatálta, hogy a sípos emberek szabaddobást mertek ítélni, a hétméteres pedig szerinte csapatának alanyi jogon jár, ha átlépte a félpályát. Kezdetben ez cseppet sem zavarta a győrieket, remekül kedzett a magyar bajnok, a hetedik percben Görbicz Anita harmadik góljával már 7–3-ra vezetett. A vártnál is jobban mûködött a magyar együttes nyitott védekezése, Ana Djokics és Vérten Orsolya lépett ki az érkező átlövőkre, s ez megzavarta a Slagelsét. A mieink több labdát is szereztek, s még a világ egyik legjobb kapusa, Cecilie Leganger is tehetlen volt a magyar lövésekkel szemben.
A csoda sajnos hamar véget ért, a hazaiak ugyanis Bojana Popovics vezérletével első kétperces emberelőnyüket jól kihasználva felzárkóztak, sőt a 13. percben Popovics harmadik találatával a vezetést is átvették (8–7). Rengeteg hiba csúszott a győriek játékába: eladott labdák, lépéshibák és belemenések bosszantották az Audi ETO szurkolóit, no meg a két görög játékvezető! A bírók talán nem véletlenül kerültek a Brönby Halléba, hiszen eredetileg két francia sípmestert jelöltek a meccsre, mégis Nikolaosz Korresz és Szotirisz Migasz érkezett meg. A görög urak nem tettek semmi látványosat, óvatosan bántak a Slagelse javára megítélt hétméteresekkel, s még a kiállításoknál sem tévesztettek mértéket. Csak éppen nem egyenlő mércével mérték a két együttes szabálytalanságait. Mette Melgaard ámokfutását például tûrték, pedig a szőke beállósnak a kézilabda írott szabályai szerint legkésőbb a tizedik percben kellett volna végleg elhagynia a pályát, harmadik kiállítása után.
Persze kár lenne csak a játékvezetőkben keresni a hibát, hiszen a győriek pontatlansága is kellett a számunkra kellemetlen fordulathoz. A meccs elején remeklő Bradeanu is leállt a gólgyártással, így Görbicznek kellett tartania a lelket az együttesben. A világ legjobbjának választott játékmester is hibázott, ám bátran, s látványosan kézilabdázott.
A félidő végére ötgólos előnyt szerzett a Slagelse, a folytatásban pedig rohamosan nőtt a különbség. A balszélső, Maja Szavics nem tudott hibázni, Leganger parádésan védett, Popovics semlegesítése is gondot okozott, miközben a brutális védőfallal szemben sokszor tanácstalanok voltak a győriek. Szerencsére amikor kilenc góllal megléptek az északiak, öszszekapta magát az Audi ETO. A hajrában remekelt a kapuban Stancuta Guiu, hozzátett a felzárkózáshoz egy-egy fontos gólt a két csereszélső, Juhász Gabriella és Kovacsicz Mónika is, Görbicz Anitával pedig nem tudtak mit kezdeni a vendéglátók. A Slagelse így is hatgólos előnyt szerzett, ám ha a vasárnapi visszavágón kevesebb hibával játszik az ETO, lehet esélye a fináléba jutásra.