– Alighanem egyedülálló, hogy egy világklasszis kézilabdázónak ugyanaz az edző ad először a kezébe labdát, mint akivel kiteljesedik a pályafutása. Sok gondjuk nem lehet egymással…
Róth Kálmán: – Ha mindehhez hozzáveszem, hogy általános iskolában még Anita osztályfőnöke is voltam, valóban különleges a mi történetünk. Utóbbi azonban inkább csak véletlenül alakult így, hiszen a híres-hírhedt nyolcadik t-t, azaz a testnevelés szakos osztályt egyik tanár sem akarta elvállalni a Balázs Béla Általános Iskolában, amikor kikészítették korábbi osztályfőnöküket, aki szinte elmenekült előlük. Igazgatóhelyettesként feltett kérdésemre – ki vállalja? – mindegyik pedagógus lesütötte a szemét, így kénytelen-kelletlen elvállaltam Görbééket.

– Az igazán nagy egyéniségeknél sokszor probléma, hogy nem fogadják el a szabályokat, több engedményt követelnek maguknak, mint a többieknek.
Róth Kálmán: – Engedményeket követelni nem lehet, de világos, hogy egy jobb játékosnak esetleg többet engedek. Anitát például nem szoktam lecserélni két rossz passz után, mert magához képest gyengébb formában is képes olyan megoldásokra, amelyek döntőek lehetnek. A zseniket nem lehet gúzsba kötni, Mozartnak is hiába mondták volna, hogy csak szonátákat írjon. Az új játékosokkal mindig ismertetem a játékszabályainkat, és az első edzéseket és meccseket követően mindenki el is fogadja, hogy Anita a vezér.

– Nem igazán demokratikus módszerek.
Róth Kálmán: – Valóban nem. A pályán diktatúra van. Bár szinte mindig meghallgatom játékosaim véleményét egy-egy kérdésben, ám ha azok ellenkeznek az enyémmel, a legritkább esetben hagyom befolyásolni magam. Erre mondta találóan az a pszichológus, aki a munkánkat segítette egy ideig: „Kálmán, te demokratikus módszerekkel csinálsz diktatúrát."

Görbicz Anita: – A tisztelet – csupa nagybetûvel – az első szó, ami eszembe jut Róth Kálmánról. Rengeteget köszönhetek neki, hiszen ő tanított meg kézilabdázni, és felnőttként is ő az edzőm 2003 óta. Látott bennem fantáziát gyerekkoromban is, és nem engedte, hogy elkallódjak, mert bizony sok tehetséges játékos elfordul a sporttól, de engem keményen fogott, amikor kellett. Nagyon szeretem, ahogyan meccsel, hozzászoktam az évek során, hogy ugyanúgy pörög, mint mi, ûz-hajt minket. Ezáltal alighanem energiát is ad nekünk. Kísérletképpen már megcsinálta, hogy látszólag egykedvûen állt végig egy-egy meccset, nem is ment jól a játék. Én igénylem, hogy az edzőmön lássam meccs közben az izzást, hogy ugyanannyira beleéli magát a szituációkba, mint mi a pályán.