Már túl van a Győri Audi ETO az idei női BL-elődöntő első mérkőzésén, amelyen hatgólos vereséget (25–31) szenvedett a dán Slagelse otthonában. Azóta is tart a vita, hogy a különbség sok-e. Erről megoszlanak a vélemények, s csak az biztos, hogy a Győr hátránya tekintélyes, de ledolgozható abban a pokoli hangulatban, amely vasárnap a csarnokban várható.
A Slagelse és a Győr már a múlt vasárnap is fordulatos, fantasztikus csatát vívott. Az ETO négygólos (7–3) előnyt szerzett, de aztán hibák sorát követte el, miközben a Slagelse előnye fokozatosan kilencgólosra nőtt. A súlyos győri vereség mégis elmaradt, mert újabb fordulat következett: az erőnlétileg jobb állapotban levő magyar csapat talpra állt, s hátrányát a találkozó végéig sikerült hat gólra csökkentenie. Ez ad hitet az Audi ETO-nak. A csata ugyan elveszett, de a háború még megnyerhető – tartják Győrött –, vagyis kiharcolható a továbbjutás. A ráhangolás már a dániai találkozó után megkezdődött. Az öltözőben Róth mester így szólt játékosaihoz:
„Aki nem hisz a továbbjutásunkban, az a héten ne is jöjjön edzésre, nem fogok megharagudni rá.”
A következő edzéstől senki sem maradt távol. Róth Kálmán elmondta, a héten mindenki ott volt a tréningeken, s az arcokról napról napra erősebben sugárzott az elszántság.
„A visszavágóra sokat és zavartalanul dolgozhattunk, amihez jelenős segítség volt a Dunaferr sportszerû magatartása – mondta a tréner. – Az újvárosiak a kérésünkre hozzájárultak az április 18-ra kitûzött bajnoki mérkőzésünk jövő szerdára halasztásához, így a héten csupán egy feladatra kellett koncentrálnunk. A legfontosabb, hogy okultunk a BL-elődöntő első mérkőzésén elkövetett hibáinkból, tovább finomítottuk a védő- és a csapatjátékunkat. Vasárnap jobban meg kell becsülnünk a labdát, figyelnünk kell a pontos átadásokra, a támadásaink eredményes befejezésére, segíteniük kell egymást a játékosoknak.”
Szerdáig napi két, csütörtöktől napi egy gyakorlással készült a Győr a Slagelse fogadására. Sérült nincs a keretben.
A Slagelse edzője, Anja Andersen elégedett volt együttese hatgólos sikerével, és azt mondta, jó esélye van csapatának arra, hogy bejusson a fináléba.
„Az első mérkőzésen kellő előnyt szereztünk a remek színészi képességekkel bíró győriek ellen – mondta Anja Andersen. – Komolyan el kellene gondolkodni azon, hogy az eljátszott szabálytalanságokért büntessenek-e a bírók. A visszavágóra jól felkészültünk, nem igaz, amit a napokban a dán Ekstra Bladet címû lap írt, vagyis hogy beteg vagyok. Nem volt szívproblémám, sosem éreztem magam jobban, mint most. Csapatomban is mindenki egészséges. Bizakodva várjuk a győri csatát.”