Jóval a mérkőzés kezdete előtt megfagyott a levegő a Bajnokok Ligája-elődöntő győri helyszínén - legalábbis az ember úgy érezte, a megszokottól jóval hûvösebb a Magvassy Mihály Sportcsarnok levegője. A klímát ellensúlyozandó, az ETO közönsége már a bemelegítés alatt ezer fokon égett, s (ekkor még) a pályára kiérkező játékosok arcán is ugyanez tükröződött. A hangulat fokozásához a melegítésre összeállított magyar zenei CD szolgáltatta az alapot. A „Valami Amerika” nyitotta a sort, amelyre szemmel láthatóan optimistán mozogtak a lányok, s Görbicz Anitáék együtt dúdolták a Bon-bonnal a refrént, amellyel arra biztatták magukat, hogy nyomják a gázt. Hamarosan, a következő dalok egyikében előkerült a „napfény és holiday” is, ekkor már magasabb hőmérsékletet konstatálhattunk a lelátón, s mire elértünk a Kft. „Afrika” címû örökzöldjéhez, már valóban izzott a csarnok, a szurkolók teli torokból üvöltötték: „Megcsináljuk, megcsináljuk!” A drukkerekhez hasonlóan a győri együttes tagjai is pörögtek, míg a túloldalon, a Slagelse klasszisai, leginkább úgy tûnt, lötyögnek. A Dream Team kapusa, bizonyos Cecilie Leganger bemelegítés gyanánt kézen állt és tigrisbukfencet hányt…
A kezdést megelőző pillanatokban a még magabiztos légkörben a győri szurkolók belekiabálták a levegőbe a továbbjutás szempontjából szerintük egyetlen elképzelhető végeredményt: „Csak az ETO, csak az ETO!” Aztán elkezdődött a mérkőzés. Amikor azt hittük, a hangulat a tetőfokára hágott, Herr Orsolya két szenzációs védésének köszönhetően a zöld-fehér tábor fokozta a fokozhatatlant. Az őrületes csatazajban Leganger is úgy érezte, fel kell vennie a kesztyût a túloldal fiatal tehetségével, megkezdte parádéját, ami soha nem jelent sok jót az épp aktuális ellenfélnek. A B-közép azonban nem lankadt, eksztázisban biztatta a többi szektorban helyet foglalókat: „Mindenki szurkoljon!” A 7. percben jártunk, még szoros volt a meccs, amikor először a dán csapat világklasszisa, Bojana Popovics, majd a mi világ legjobbja játékosunk, Görbicz Anita eresztett bombagólt a másik kapujába. Ekkor azt hittük, kiélezett, magas színvonalú találkozó lesz a BL-elődöntő visszavágója. (Most már tudjuk, minden idők egyik leggyengébb győri teljesítményét láthattuk.) Csak azért is bíztunk a lányok jó formájában, mert 9 perc elteltével Vérten Orsolya három gólt ragasztott Leganger hálójába. Az első negyedóra után azonban hazai részről megállt a tudomány. A 17. percben 5-7, a 24.-ben 6-10 volt oda. Az első találkozón elszenvedett hatgólos vereséggel együtt az ETO hamarjában összeszedte összesítésben a mínusz tízet, ám a közönségnek csak nem akart torkára fagyni a biztatás, rendíthetetlenül szólt a „Hajrá Győr, álé!” Közben azonban a pályán egyre szánalmasabb produkciót láthattunk. A helyzetet jól jellemzi, hogy 27 és fél perc kellett ahhoz, hogy Görbicz és Vérten mellett egy harmadik ember is feliratkozzon a góllövőlistára, nevezetesen Hornyák Ágnes, s hogy az első félidőben a legtöbb, játékost éltető rigmus a „Herr Orsi, Herr Orsi!” volt. A 7-11-es állásnál bekövetkező dán időkérésnél volt órák óta először csend a győri csarnokban, majd a 29. percben elhangzott az első, s a mérkőzés folyamán egyetlen kritika a szurkolók részéről: „Ébresztő, ébresztő!” Annak ellenére, hogy 12-7-es dán vezetéssel zárult az első játékrész, a közönség rendíthetetlenül kitartott kedvencei mellett.

A második félidő elején az addig sem észrevétlen Leganger játszotta a főszerepet, kezdetnek magától értetődő természetességgel megfogott két ziccert, majd Görbicz hétméteresét hatástalanította, s rázta, rázta az öklét szélesen mosolyogva, az oly jól ismert módon. A különbség meg csak nőtt, a 7-15-ös állás pedig már elegendő volt ahhoz, hogy az egyébként már meglehetős melegben odafagyassza a nézőket a székükhöz, a lelátókon ülők ettől kezdve döbbent arccal, csendben figyelték a vergődést, s leginkább a lefújásra vártak. Úgy tûnt, ekkor már maguk a játékosok is túlélésre játszanak, amikor 37 perc (!) elteltével még mindig 7 (!) hazai gól állt az eredményjelzőn, ha létezne, bizonyára elfogadták volna a technikai K.O.-val történő gyors befejezést. Ezt követően - immár tét nélkül - nagy nehezen beindult a győri gólgyártás, igaz, ekkor Anja Andersen tanítványai már jobbára „lazáztak”, azonban a 42. percre így is sikerült tízgólos (nem összesítésben!) előnyre szert tenniük, amit több alkalommal is megismételtek. Ekkor már nem tudtuk eldönteni, fázzunk vagy izzadjunk-e a kínos látványtól, miközben a magára maradt, de annál hangosabb B-közép tagjainak torkából továbbra is szólt a „Harcoljatok!” és a „Győzni akarunk!”

Azon az estén azonban semmi sem segített a színtelen, szagtalan ETO-n, az utolsó percbe 19-30-cal fordultak a csapatok, s 22-30 lett a vége. Így esett, hogy a 2006/2007-es szezon Bajnokok Ligája elődöntőjének győri visszavágóján - ahogyan Róth Kálmán fogalmazott - csak az ETO-közönség nyújtott BL-szintû produkciót.