Soha nem látott telt ház és óriási hangulat fogadta a Slagelse csapatát a Magvassyban, de a nemzetközi sztáralakulat csak a találkozó elején bizonytalankodott. Meglepte őket az a húzás is, hogy Vérten irányított, méghozzá jól, hiszen az első negyedórában háromszor is betalált. De Popovicsékat nagyon megnyugtatta, hogy Leganger ezúttal is szenzációs napot fogott ki. Támadásban is egyre higgadtabban játszottak és bár Herr is parádézott, folyamatosan nőtt a vendégek előnye. A sztárok egész sorát felvonultató dánok felszabadultan játszottak, míg az ETO játékosai egyre hitehagyottabban. Talán az lehetett a baj, hogy a győriek mindenáron a továbbjutásra törekedtek és amikor látszott, ez már nem sikerülhet, összezuhantak. Róth Kálmán vezetőedző a találkozó után elmondta, hogy a támadójáték csődje okozta a vereséget és ezúttal csak a szurkolók nyújtottak BL-döntős teljesítményt. A Slagelse másodedzője Peter Bruun Jörgensen hozzátette, hogy tartottak a csarnok hangulatától és az ETO-tól is. Most nagyon boldogok, hiszen ebben az évadban még nem játszottak ilyen jól. A céljuk egyértelmû: megnyerni a Bajnokok Ligáját.