Az utolsó másodpercben Dokiccsal szemben szabálytalankodtak a ferencvárosiak, a játékvezetők azonban nem adták meg a nyilvánvaló hétméterest, ám a találkozó nem itt ment el, hanem akkor, amikor a második félidőben 6 gólos előnyről engedtük talpra állni a hazaiakat, illetve korábban kétszer is vereséget szenvedtünk Székesfehérváron.
Csalódottság az egyik oldalon, hatalmas öröm a másikon. A Győri Audi ETO két bajnoki cím után ezúttal ezüstérmes lett a bajnokságban. Az FTC megelőzte az alapszakaszban is és a rájátszásban is, noha megvolt az esély a triplázásra, hiszen negyed órával a vége előtt kezünkben volt a mérkőzés.
Az elmaradt bajnoki cím ellenére néhány száz szurkoló várta a csapatot a városháza előtt, ahol Borkai Zsolt polgármester hangsúlyozta: meg kell tanulnunk minden sikert becsülni.
Az ETO idén minden éremből szerzett egyet. A csapat megnyerte a magyar kupát, ezüstérmes lett a bajnokságban, és harmadik lett a Bajnokok Ligájában, ami egyben azt is jelenti: ebben az évben nemzetközi porondon valamennyi csapatjátékot beleértve az Audi ETO érte el a legjobb eredményt.