A hétfői fárasztó, a vártnál sokkal hosszabbra nyúló utazás után nem sok pihenő jutott az Audi-ETO lányainak, igaz, nem is szórakozni mentek Románia magyarlakta területére a győriek.
A felkészülésbe remekül illeszkedett be ez az edzőtábor, melynek első „igazi" napján már reggel nyolc órakor edzés várt a játékosokra, majd este következett a mérkőzés a román bajnokság legutóbbi második helyezettje, a brassói gárda ellen.
A köztes időben sem unatkoztak persze a zöld-fehérek. Róth Kálmán vezetőedző, Vanyus Attila elnök, valamint a csapat két legnépszerûbb játékosa, Görbicz Anita és Pálinger Katalin sajtótájékoztatón vett részt. Itt egyébként az újságírók megtippeltették az esti meccs végeredményét. Nos, jósként csak félig voltak sikeresek a győriek, mert ugyan valamennyien ETO-sikert tippeltek, de csupán két-három gólos különbségig „merészkedtek el" Pálingerék. Mint később kiderült, jócskán melléfogtak, de ezt aligha bánta bárki is a küldöttségből.
Hétfő este óta egyébként Székelyudvarhely Audi-ETO-lázban ég, óriási az érdeklődés a csapat, a játékosok iránt.
A meccsre az 1300 ülőhelyes csarnokban nemcsak a székekre szóló jegyek keltek el, a helyi kézilabdabarátok az állóhelyeket is megtöltötték, még a lépcsőkön sem volt könnyû közlekedni.
Összesen több mint kétezren zsúfolódtak össze a csarnokban, s az ellenfél mintegy harminc főt számláló táborát leszámítva mindenki a zöld-fehéreknek szurkolt.
A győriek természetesen szerették volna ezt a szeretetet sikerrel és minél jobb játékkal meghálálni, még akkor is, ha a lábakban ott volt a tegnapi egész napos utazás és a délelőtti tréning nyoma.
Mindez nem látszódott Görbiczéken, akik az első félidőben különösen védekezésben jeleskedtek. Spiridon remekül fogta össze a falat, míg a kapuban Pálinger védett nagyszerûen. Tulajdonképpen már az első harminc percben eldőlt a mérkőzés, a szünet után az volt az örömteli, hogy a cserék is kiváló teljesítményt nyújtottak. Szünet után egyébként egy negyedórás áramszünet szakította félbe a játékot, szerencsére a győri csapatnál nem állt be rövidzárlat a kényszerpihenő alatt.
Róth Kálmán vezetőedző így értékelte a látottakat: „Csodálatos érzés volt ilyen közönség előtt játszani, örökre emlékezetes marad alighanem mindannyiunk számára az a szeretet, amellyel fogadtak bennünket. Mindenképpen győzelemmel szerettük volna ezt meghálálni, s nagyon örülök, hogy sikerült. Egy újfajta védekezési szisztémát alkalmaztunk, mely remekül bevált, míg támadásban az volt biztató, hogy a brassóiak nyitott védekezését is sikerült átjátszanunk."

Görbicz is segített
A helyi újság, az Udvarhelyi Híradó árverést hirdetett egy ottani beteg kisfiú gyógykezelésére. Az olvasók Görbicz Anita dedikált mezére licitálhattak, mely végül 120 ezer forint értékû lejért kelt el.