Orosz-magyar ellenpróba
Harmadik alkalommal rendezték a hét végén a Kulcsár Anita Emléktornát, amelyen rendkívül rangos mezőny várta a péntek délutáni kezdést. Természetesen nem hiányozhatott a rendezvényről csapatunk sem – Ferlingék a csoportmeccsek során a bajnoki címvédő Ferencváros, illetve a Buducnost Podgorica ellen próbálták meg kivívni a fináléba jutást.

Szétlőtt Fradi
A pénteki játéknap rögtön egy kisebb meglepetéssel kezdődött, ugyanis a Győr, valamint a Cornexi találkozóját a sokkal motiváltabbnak tûnő fehérváriak nyerték. Vura József tanítványai végig szoros meccset játszottak Görbiczékkel, ám a véghajrá egyértelmûen a Cornexié volt, mely végül 31-28-ra győzte le a győri zöld-fehéreket.
A folytatásban még három mérkőzésre került sor, melyek közül az FTC – Podgorica meccsen elmaradt a várt nagy csata, hiszen Zsiga Gyula együttese nagyon simán, tíz góllal verte BL-csoportellenfelét (36-26). Ezt követte a Győr és a BL-döntős Lada Togliatti mérkőzése, melyen sokáig az oroszok vezettek, ám az utolsó tíz percre nagyon összekapta magát az ETO, s végül 33-29 arányban megnyerte a mérkőzést.
Az esti találkozó volt a Dunaferr női kézilabdázóié, akik a bajnoki címvédő Ferencváros együttese ellen kezdték meg a tornát. A várt nagy csata azonban itt is elmaradt, hiszen a kissé enerváltnak tûnő vendégek ellen villámrajtot vett együttesünk, s pillanatok alatt elhúzott négy-öt találattal (6-2). Finoman szólva sem a védekezésről szólt a mérkőzés, ám míg a mieink szinte minden támadásukból betaláltak, addig a fővárosiaknak ez nem jött össze, így a félidőre gyakorlatilag eldőlt a találkozó (22-15).
A második játékrészben tovább folytatódott a mieink örömjátéka, melyhez ezúttal csak asszisztálni tudott a bajnoki címvédő, s a 40. percben már csak az volt kérdéses, hogy milyen arányban nyeri a meccset csapatunk (29-21).

Mörtel megállíthatatlan
Imre Vilmos minden játékosának lehetőséget szavazott a játékrész második felében, de a különbség így sem csökkent a csapatok közt sőt, végül tíz góllal, 41-31 arányban ütötte ki a fővárosiakat a Dunaferr. Ráadásul a győzelemmel csapatunk óriási lépést tett a finálé elérése felé.
  
Változatos küzdelmek
Az emléktorna második napja a Cornexi és a Togliatti meccsével kezdődött, melyen az volt a legnagyobb kérdés, hogy tud-e annyival nyerni az orosz gárda, mellyel kiharcolhatja a finálét, vagy a Cornexi egy szoros vereséggel éri el a döntőt, ám akadt olyan eredmény is, mely a Győr csoportelsőségét hozta volna. A találkozó végül óriási izgalmakat hozott, hiszen sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám a véghajrához érve úgy tûnt, hogy a Togliatti végül olyan arányban gyûri be a fehérváriakat, mely elég számára a csoport első helyéhez. Az utolsó negyven másodpercben azonban a Cornexi két gólt is szerzett, s bár a körbeverések miatt ez nem volt számára elég a csoport első helyéhez, végül kikaparta az első helyet a Győr együttesének.
A délelőtt második mérkőzését a mieink játszották a Podgorica ellen, s bár együttesünk számára még egy kilencgólos vereség is felért volna a fináléba jutással, természetesen gondolni sem mertünk arra, hogy vereséget szenved Imre Vilmos gárdája. A Podgorica azonban nagyon összeszedte magát a pénteki vereség után, s nagyon megnehezítette a mieink dolgát. Az első félidőben végig a vendégek vezettek, olykor négy találattal is, s a szünetre is ők vonulhattak minimális előnnyel (13-14).
A második játékrészben szerencsére változott a játék képe, s feljavuló védekezésünknek, valamint a parádézó Lovász teljesítményének is köszönhetően sikerült fordítani, s a 29-27-es győzelem végül azt jelentette, hogy a mieink hibátlan teljesítménnyel jutottak a torna döntőjébe.
  
Egy sima, egy fordítós
A délután helyosztók két sima, s egy szorosabb csatát hoztak, melyek végén az ETO örülhetett a végső győzelemnek. Az ötödik helyért lejátszott mérkőzésen nem adott esélyt ellenfelének a Togliatti együttese, mely végül 33-24 arányban győzte le a Podgoricát, győzelemmel fejezve be a viadalt.
A Ferencváros és a Cornexi meccse már valamivel nagyobb csatát hozott, ám a papírforma ezúttal nem borult, s a bajnoki címvédő erőszakosabb és a pontosabb második félidei játékának köszönhetően végül 30-28-ra nyerve húzta be a torna harmadik helyét.
  
Nem volt esély
A fináléban tehát a Győr együttesével találkoztak a mieink, ám míg az egyik oldalon a vezetőedző (Róth Kálmán nem utazott el csapatával a mérkőzésre), addig a másik oldalon a csapatkapitány hiányzott, hiszen Ferling Bernadett talpsérülés miatt kénytelen volt kihagyni a találkozót.

Egyesült erővel 
Talán a fáradtság, talán Ferling hiánya miatt, de katasztrofálisan kezdte a találkozót együttesünk, s alig három perc után már időt is kellett kérnie Imre Vilmosnak (0-5). Ez sem segített azonban csapatunkon, mely nem tudott mit kezdeni a győri védelemmel, s a vendégek lerohanásaival, így a 11. percre gyakorlatilag eldőlt a találkozó (2-12).
A folytatásban is az ETO játszott fölényben, de a különbség legalább nem nőtt a két gárda között, ám így is lehangoló volt a hazai szurkolótábor számára, hogy a szünetben 9-19-es állást mutatott az eredményjelző. A második játékrészre némiképp összekapta magát együttesünk, s nem engedte, hogy az ETO továbbra is brillírozzon, ám arra már nem volt ereje Pigniczkiéknek, hogy szorossá tegyék az összecsapást. Ugyan az utolsó öt percben sikerült felzárkózni hat találatra, ez csak arra volt elég, hogy elkerüljük a kiütéses vereséget (23-29).
A döntőben mutatott játékot tekintve az ETO megérdemelten nyert a III. Kulcsár Anita Emléktornát – míg a mieink számára két fontos tanulsággal szolgált a megméretés: a csoportmeccseken mutatott játékukra bátran építkezhetnek, a döntőben elkövetett hibákra viszont jó lesz figyelni!
  
Információs bázis
  
A Kulcsár Anita Emléktorna eredményei:
  
A csoport:
Cornexi-Alcoa Auto-Bahn – Győri Audi ETO KC 31-28 (14-15)
HK Lada Togliatti – Győri Audi ETO KC 29-33 (16-17)
HK Lada Togliatti – Cornexi-Alcoa Auto-Bahn 35-32 (17-17)
  
B csoport:

Budapest Bank-FTC – Buducnost Monet Podgorica 36-26 (17-15)
Dunaferr NK – Budapest Bank-FTC 41-31 (22-15)
Dunaferr NK – Buducnost Monet Podgorica 29-27 (13-14)
  
A helyosztók eredményei:
  
Az 5. helyért:
HK Lada Togliatti – Buducnost Monet Podgorica 33-24 (16-11)
  
A 3. helyért:
Budapest Bank-FTC – Cornexi-Alcoa Auto-Bahn 30-28 (14-13)
  
Az 1. helyért:
Győri Audi ETO KC – Dunaferr NK 29-23 (19-9)
  
A III. Kulcsár Anita Emléktorna végeredménye:
1. Győri Audi ETO KC
2. Dunaferr NK
3. Budapest Bank-FTC
4. Cornexi-Alcoa Auto-Bahn
5. HK Lada Togliatti
6. Buducnost Monet Podgorica