Ám jött a Kulcsár Anita emlékére megrendezett dunaújvárosi emléktorna, melynek a vége ugyan győri tornagyőzelem lett, ám közben volt egy váratlan vereség a Cornexitől. Ez tény, mint ahogy az is, hogy másnap a vezetőedző nem tartott a csapattal. A távollétét először betegséggel indokolták, majd következett az újabb verzió: az edző és a csapat közti újabb összeveszéssel immáron kibékíthetetlennek tûnő ellentét alakult ki. Ennek feloldása érdekében Róth Kálmán – az elnökség kedd délutáni tanácskozása előtt – lépett, s hétfő délelőtt felajánlotta lemondását.
Az igazi okokról az érintettek azóta sem nyilatkoznak. A hallgatásba burkolózás eredményeként a városban megindultak a találgatások. Az, hogy hiszünk-e a vezetőedző és a csapatkapitány szóváltásáról szóló pletykának, igazából lényegtelen. Az azonban nem az, hogy mikorra datálódik a vezetőedző és a játékos(ok) közti ellentét kezdete. Hiszen ez esetben talán a hároméves vezetőedzői szerződéshosszabbítás helyett kellett volna a „válást” szorgalmazni. Persze nem a játékosok részéről... Az mindenesetre nem túl szívderítő, hogy a csapat a bajnoki rajt előtt néhány nappal kényszerült edzőváltásra.

Vasárnap este hat órától a Kiskunhalas ellen kezdi meg bajnoki sorozatát az elmúlt év ezüstérmese. Ez azonban az elmúlt napok történései miatt teljes egészében a háttérbe szorult, miközben a szurkolótábor is megosztottá vált. Vannak, akik Róth Kálmán érdemeit kiemelve és a klubhierarchia felbomlását bírálva szomorúan vették tudomásul a vezetőedző távozását. Vannak azonban olyanok is, akik már az elmúlt szezon végén, vagyis a bajnoki ezüstérem kudarca nyomán megváltak volna a szakembertől.
Ugyanakkor az sem mindegy, hogy a névadó főszponzor miként vélekedik a történtekről, amely bizony nem a legszebb fényben tüntette fel a csapatot. Kedd este Lőre Pétertől, az Audi Hungaria Motor Kft. kommunikációs vezetőjétől, a kézilabdaklub elnökségi tagjától érdeklődtünk, ám ő udvariasan Vanyus Attilához irányított, mondván, az elnökségi ülésen megállapodtak abban, hogy az ügyben a klubelnök nyilatkozik. Így aztán az elnökségi ülés után, de még az évadnyitó kerti parti előtt Vanyus Attila számolt be lapunknak a kedden történtekről. Mint mondta, az elnökség felhatalmazta arra, hogy köszönetet mondjon Róth Kálmánnak a magyar és a győri kézilabda érdekében folytatott több évtizedes tevékenységéért. Egyben kezdje meg a tárgyalásokat a szakemberrel arról, hogy vállaljon komoly szerepet az új alapokra helyezett győri kézilabda utánpótlás-nevelésében.
Az elnökség döntött arról, hogy vezetőedzőnek egyéves időtartamra felkéri – a nyártól Róth Kálmán segítőjeként dolgozó – Konkoly Csabát, pályaedzőjének pedig Bakos Istvánt.
– A történtek nyomán az elnökség arra az álláspontra jutott, hogy a jövőben jobban oda kell figyelnünk a vezetőedzőre, nem szabad magára hagynunk, adott esetben pedig segítenünk kell az ilyen problémák megoldásában – fogalmazott Vanyus Attila, hozzátéve, hogy az edzőváltással nem változott a csapat elé kitûzött cél. – Magyarországon szeretnénk mindent megnyerni, azaz visszaszerezni a bajnoki címet és megvédeni a Magyar Kupa trófeáját. Nemzetközi színtéren pedig a minél eredményesebb szereplés a cél, amely a Bajnokok Ligájában legalább a legjobb nyolc közé jutást jelenti.
Bízunk abban, hogy az edzőváltás és annak előzményei, körülményei nem okoznak komoly törést a csapat életében és teljesítményében, s a győri női kézilabda a jövőben is elsősorban az eredményeivel, az eredményességével kerül a média érdeklődésének középpontjába.

„Nekem úgy tûnik, hogy a csapat „zavarta el” Kálmánt, ami elég döbbenetes. Mindenki számoljon el a lelkiismeretével. Azon lehet vitatkozni, hogy a tavalyi év siker volt-e, vagy kudarc, de Kálmán Győrért végzett munkáját és sikereit nem lehet megkérdőjelezni.” (CancerUKPeti27)

„Minden magyar sportolóban benne van, ha fut a szekér, egy kicsit úgy gondolja, hogy neki mindent lehet... Ha valaki – főleg egy csapatjátéknál – lázong és nem tudja elfogadni az edző elvárásait, úgy gondolom, nem az edzőnek kell távozni. Az elnökségnek teljes mellszélességgel ki kellett volna állni az edző mellett.” (szurkoló)

„Ne kíméljen senkit, mindenkinek jobb, ha tudja az igazat, mintha a pletyka kerülne előtérbe... Annak is fájjon, aki ezt előidézte! Köszi a sok munkát, Kálmán!” (honda x11)

„Ilyen edzőt akartak a lányok! Sajna, neki sem lesz több lehetősége szankcionálni a lányok megingásait. Most már a lányokon a sor, hogy bizonyítsák az igazukat és az eljárás helyességét, amit Kálmánnal mûveltek. Ezt egy módon tehetik: megvédik a kupát, visszaszerzik a bajnoki címet és bejutnak a BL-ben a legjobb négy közé, vagy megnyernek egy nemzetközi kupát. Ilyen egyszerû!” (ncsabi)

„A szép feladatok mindig nehezek. Sikeres megoldást kívánok! Ez egyértelmûen nem csak a Csaba dolga, hanem a csapatot alkotó játékosoké is. Ha valóban csapatot alkotnak, ezt a játékosállományt a világon bármely csapatnak nagyon nehéz lehet legyőznie! Sok sikert kívánok az Audi ETO csapatának és Konkoly Csabának!” (bat)

Forrás: www.gyorietokc.hu

Róth Kálmán, aki kétszer bajnoki címig, háromszor pedig Magyar Kupa-győzelemig vezette csapatát, a klub honlapján üzent a szurkolóknak. Megköszönte minden igaz szívû ETO-szurkolónak azt a szeretetet és támogatást, amelyet a csapat és személy szerint ő maga kapott. Mint írta, soha nem felejti el a nemzetközi mérkőzések előtt közösen elénekelt himnuszt, mint ahogy azokat az örömteli pillanatokat sem, melyeket a sikeresen megvívott találkozó után együtt átéltek. Szurkol azért, hogy ez a közönség a későbbiekben is átéljen és ünnepelhessen nagy sikereket – „mert megérdemlik”.
Konkoly Csaba testnevelő tanár, aki jelenleg végzős hallgató a Testnevelési Egyetemen, ahol hamarosan kézilabda-szakedzői képesítést szerez. Játékosként a szombathelyi főiskolai csapatban szerepelt, majd sérüléséig az ETO színeiben kézilabdázott. Két éve nevezték ki a magyar serdülőválogatott, idén pedig az ifjúsági leányválogatott szövetségi edzőjévé. A Győri Audi ETO KC felnőtt csapatánál hivatalosan július elsejétől segítette Róth Kálmán munkáját...