Kedd este óta hivatalosan is Konkoly Csaba az Audi-ETO vezetőedzője. A fiatal szakember, aki eddig a győri utánpótlásban tevékenykedett, először határozottan nemet mondott a felkérésre, de többek között elődje, Róth Kálmán tanácsára megváltoztatta véleményét.

A barátság mindenekfelett
„Továbbra is azt tudom mondani, nem ilyen áron szerettem volna vezetőedző lenni, különösen Győrben nem. Dunaújvárosban nemet is mondtam Vanyus Attila elnöknek, aki megkérdezte, ha úgy alakul, vállalnám-e a feladatot. Vasárnap ugyan megpróbáltuk Bakos Istvánnal és Horváth Mariannal közösen rábírni a folytatásra Kálmánt, végül azonban nem sikerült őt nekünk sem meggyőznünk" – kezdte Konkoly Csaba, aki mint mondta: szeretné, ha a baráti viszony megmarad közte és Róth Kálmán között.
„Nem üres frázisként mondom, de számomra a barátság mindennél többet ér. Ezért is volt nagy megtiszteltetés, hogy a nyáron Kálmán felkért segítőjének, elvégre mégiscsak tőle tanultam mindent, s eddig is mindenben kikérhettem a véleményét. Nem volt ez másként most sem, beszéltem vele, mikor eldőlt, hogy ő már nem dolgozik tovább, s az elnök úr felajánlotta nekem hivatalosan is a vezetőedzői posztot. Ő egyértelmûen azt mondta: el kell vállalni a feladatot" – folytatta a Bercsényi-iskolában is tanító szakvezető, akinek első dolga az volt a lányokkal, hogy tisztázza, a múlton nem szabad már rágódni, előre kell tekinteni.

Komoly feladatok előtt
„A célok nem változtak, a bajnokságban vissza kell szerezni az aranyérmet, a Magyar Kupa-elsőséget is jó lenne megvédeni, s először is szeptember végén ki kell vívni a továbbjutást a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Van tehát feladatunk bőven, így nincs idő arra, hogy a sebeinket nyalogassuk. Csakis az előttünk álló dolgokra kell koncentrálnunk" – tette hozzá Konkoly Csaba.
Arra a kérdésre, mennyire érzi felkészültnek magát a feladatra, vagyis hogy az ifisták után most a felnőtteket kell edzenie, így válaszolt: „Úgy érzem, ez egy hatalmas lehetőség számomra. Bevallom, korábban mindig is jó értelemben vett irigységgel figyeltem Csík János, Mocsai Lajos vagy Zsiga Gyula edzői pályáját, akiknek ugyanilyen fiatalon, ha nem fiatalabban adatott meg a lehetőség, hogy felnőttekkel dolgozhassanak együtt, s szép sikereket is értek el, mellyel megalapozták későbbi karrierjüket. Én is abban bízom, élni tudok majd a lehetőséggel."

Együtt lehetnek sikeresek
A játékosokkal való kapcsolatáról így nyilatkozott: „Nyilván más valakivel ifista korában dolgozni, mint felnőttként, de érzek magamban annyi erőt, hogy tudjam kezelni a dolgot. Úgy gondolom, jó volt eddig a játékosokkal a viszonyom, többekkel már Balázs-iskolás korukban dolgoztam együtt. Én úgy vélem, mindenkinek a jól felfogott érdeke, hogy a kiszabott munkát elvégezze, hiszen csak így tud eredményes lenni a csapat, s azon belül az egyén."