Nehéz helyzetben van a Győri ETO FKC férficsapata, hiszen a felkészülés utolsó szakaszában hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt a csapat vezetőedzője, Tóth László. Munkáját addigi segítője, Deáki István viszi tovább, aki elmondta: a játékosokon természetesen érződik a szomorú eset, de becsülettel dolgoznak.
„Nyilván nem könnyû feldolgozni Laci halálát, de úgy látom, a srácok érte is edzenek keményen. Nem vagyunk könnyû helyzetben, mert kemény alapszakasz előtt állunk, december elejére lezárul az első kör, s amennyiben csoportunkban nem vagyunk az első négy között, akkor a rájátszásban menekülhetünk a kiesés elől. Ráadásul a külföldről igazoltak játékengedélye nincs rendben, így várhatóan az első fordulóban nem játszhatnak, de lehet, hogy a következőben sem számíthatok Szabóra, Székelyre és Vuckovicra" – mondta Deáki István.
Mint ismeretes, a bajnokság első körében a 16 csapatot két nyolcasra osztották. Az első négy-négy helyezettek a felsőházban folytathatják, a másik nyolc az alsóházban a kiesést jelentő utolsó négy hely elkerüléséért küzd tovább.
„Azt hiszem, nem kell mondani, mi lenne számunkra az egyszerûbb. Nagy kérdés, hogy miközben minden rivális erősített, nálunk nincs tizennégy felnőtt játékos. Ennek ellenére mindent megpróbálunk, s az első öt forduló vízválasztó lesz, valamint lényeges az is, hogy a hazai mérkőzéseinket a hasonló képességû csapatok ellen hozzuk" – tette hozzá a szakvezető.