A csapat legeredményesebb játékosa Kiss István volt, aki 9 alkalommal talált a Rába-partiak hálójába. A tatai gólszerzők: Kiss I. 9, Kuzma 6, Zeck K. 3, Becker 2, Bodnár, Nagy Z. 1-1. A THAC legközelebb szerdán 18 órától a Dunaferrt fogadja a tatabányai sportcsarnokban.
Az NB I-es újonc tatai együttes mindjárt az első fordulóban nehéz ellenféllel találkozott, a jó erőkből álló, fiatal Győr otthonában vendégeskedett. A sok nagy csatát megélt vendégek persze nem illetődtek meg, 25 percig nagyszerûen kézilabdáztak, ezzel igazán meglepték a vendéglátót. Ekkor holtpont következett, melyet Basky mester időkéréssel igyekezett megoldani, de a Győr kétgólos vezetésével zárult az első harminc perc. A szünet után tovább növelte az iramot a Rába parti együttes, már nem tudta tartani a lépést retrocsapatunk. Az 50. percben már nyolc találat volt a házigazda előnye, de a hajrában rátettek egy lapáttal Kiss Istvánék, és csökkentették a különbséget a lefújásig. A találkozón a góllövésből elsősorban Kiss István és Kuzma Norbert vette ki a részét, de Czérna Tibor is nagyszerûen teljesített a kapuban. Basky Péter a találkozó után elmondta, pozitívan értékeli a bemutatkozást, melyből sokat tanulhatnak. Ha ezt megteszik, akkor hazai pályán meglephetik az ETO-t, és a B csoport több csapatának dolgát is megnehezíthetik. Tanulási szándékkal várják az elkövetkezendő két fordulót is Bodnár Istvánék, de szerdán a Dunaferr és szombaton a Veszprém ellen sem feltartott kézzel mennek fel a pályára.

Deáki István: - Az idény eleji forma ellenére a fiatalságunk győzött.
Basky Péter: - 2007. október 20., tatabányai sportcsarnok.