Róth Kálmán augusztus 27-én mondott le az Audi-ETO vezetőedzői posztjáról. Bár akkor – igaz, nem hivatalosan – többször is úgy fogalmazott a szakember, hogy végleg szakít a kézilabdával, végül azonban visszatért. Kevesebb mint egy hónappal később ő lett a győri klub szakmai igazgatója, a magyar szövetség pedig felkérte az ifjúsági válogatott kapitányának.

„Sohasem arra törekedtem, hogy szeressenek"
– Miért változtatta meg álláspontját?
– Ami korábban elhangzott tőlem, azt csak az első felindulás mondatta velem. A történtek után valóban úgy éreztem, hogy nekem akkor elég lesz a tanítás, ám a Kazinczyban olyan érdeklődés volt a kézilabda iránt, hogy pillanatok alatt megalakult egy huszonöt fős lánycsapat. Ezek a lányok visszaadták a hitemet, hiszen olyan tûz, olyan lelkesedés látszott, s látszik a mai napig rajtuk, hogy öröm velük dolgozni. Időközben a már a klub által meghirdetett toborzóra is érkeztek a megye minden pontjából kézilabdázni vágyó diákok, így már nem volt nehéz a döntésem.
– Azért ne menjünk el szó nélkül az augusztus végén történtek mellett sem. Városszerte keringtek a pletykák arról, hogy összeveszett Görbicz Anitával, nézeteltérései támadtak több válogatott játékossal, sőt, a játékosok között sem volt minden rendben. Egyes hírek szerint ezért távozott a felkészülés közepén Simona Gogirla. Mi az igazság mindezekből?
– Ez az egész dolog másról szólt, mint hogy én összevesztem volna a csapattal. Négy és fél év alatt felépítettünk közösen valamit, a siker közeléből eljutott a klub a legnagyobb sikerekhez, s itt most nem feltétlenül az aranyérmekre kell gondolni, bár azt hiszem, arra is joggal lehetünk büszkék. Sokkal inkább arról van szó, hogy a csapat és azon belül szinte mindegyik játékos évről évre fejlődött, előrelépett. Elég csak arra gondolni, hogy hányan lettek nemcsak a magyar élvonalban, de a válogatottban is meghatározó emberek. Herr Orsi, Vérten Orsi, Juhász Gabi, Bódi Bernadett, Kovacsicz Móni vagy éppen Temes Bernadett is eljutott a nemzeti csapatba, Görbicz Anita méltán lett a világ legjobbja. Természetesen az elvárások is nőttek ezzel párhuzamosan, nem akármilyen stresszben dolgoztunk nap mint nap. Ráadásul én sem vagyok egy könnyû ember, s sosem az motivált munka közben, hogy engem szeressenek a játékosok, hanem hogy a feladatokat elvégezzük. Ha mindezt valaki csak úgy tudta elvégezni, hogy engem utált, istenem, joga van hozzá. A lényeg, hogy ami tőle telik, azt adja ki az edzéseken és a meccseken egyaránt. Ami Gogirlát illeti, ő egy vérbeli profi, akit csak az adott cél érdekel. Sajnos vállsérülése után nem tudta régi formáját visszanyerni, ami őt zavarta talán a legjobban. Ugyanakkor a román válogatottal még van esélye egy olimpiai szereplésre. Ehhez pedig a legjobb út, ha odahaza játszik. Ezt is méltányolta a klubvezetés, mikor elengedte őt a Brassóhoz. Baráti viszonyban váltunk el egymástól, s ő döbbent meg a legjobban a lemondásomon.
– Azért valaminek mégis kellett történnie, hogy eljutott a távozásig.

Megfáradtak a kapcsolatok
– Egyszerûen annyi történt, hogy megfáradt a kapcsolat, ami ennyi idő alatt némileg érthető is. Nem egy nagy dolog váltotta ezt ki bennem, hanem sok apró rakódott egymásra. Éppen ezért nem is szerencsés, ha bárkit is megtalálnak a szurkolók. Hozzám is eljutottak mindféle találgatások, de én azt mondom, most már jó lenne békén hagyni Görbicz Anitát is, mert Gogirlához hasonlóan neki is rengeteget köszönhet a klub: „Görbe" emblematikus figurája nemcsak az egyesületnek, de egész Győrnek is. Nálam okosabb emberek egyébként erre a helyzetre azt szokták mondani, két év után váltani kell.
– Már megbocsásson, de azért mégsem jellemző, hogy kétévente egyik kispadról a másikra üljenek az edzők.
– Valóban nem, de a hosszú távú maradáshoz nagyon sok feltételnek kell együtt teljesülnie. Többek között az edző mellett teljes mellszélességgel ki kell állni.
– Ezek szerint ez nem volt meg az ön esetében?
– A pálya szélén állva kevésbé érezni, milyenek a visszajelzések. Pontosabban sokkal inkább felerősödnek a negatív hangok. Bebizonyosodott azonban, hogy néha el kell egy kicsit menni ahhoz, hogy mások észrevegyék, hogy hiányzunk.
– Említette, hogy nem könnyû ember, elég szókimondó hírében áll, s emiatt sokszor Vanyus Attila elnökkel is akadtak konfliktusai. Milyen a viszonyuk, mióta visszatért a klubhoz?
– Nem az a lényeg, hogy két ember, történetesen a klubelnök és én, hogyan vagyunk meg egymással, hanem az, hogy egy nagyon fontos területen minél eredményesebben dolgozzunk. Meggyőződésem, hosszú távon a magyar kézilabda érdeke a minél szélesebb utánpótlásbázis, hiszen ahol gond van a háttérrel, ott előbb-utóbb a felnőttcsapatnál sem lesz minden rendben. Győrben most elindultunk egy nagyon hosszú úton, hogy az ETO a későbbiekben is a sportág fellegvára maradhasson. Szerencsére Vanyus Attila is mindig hasonló véleményen volt, így ilyen szempontból nincs semmi gondunk egymással. Az viszont tény, mindig is kiálltam az igazamért, s ez ezután is így lesz. Soha sem szerettem a langyos vizet, amit elkezdtem, azt mindig százszázalékosan csináltam. Ebből ezután sem engedek majd.

Akár külföldön is dolgozna
– Sikeres edzőként nem érzi visszalépésnek azt, hogy újból a gyerekekkel foglalkozik? Kicsit olyan, mintha a vezérigazgatói széket adta volna fel egy sokkal kisebb pozícióért.
– Van benne valami, de ez leginkább a magyar közegnek és szemléletnek köszönhető. Azt sietve leszögezem, lett volna lehetőségem arra, hogy maradjak egy felnőttcsapat edzője, hogy hol, az most mellékes. Én döntöttem úgy, hogy nekem most nem erre van szükségem. Nem szeretném azonban, ha az terjedne el, hogy Róth Kálmán „csak" egy utánpótlásedző. Én elsősorban edzőnek, s talán nem veszik szerénytelenségnek, ha azt mondom, jó edzőnek tartom magam.
– Ezek szerint várható, hogy egyszer újra találkozhatunk a nevével egy NB I-es csapat kispadján.
– Természetesen igen.
– Akár külföldön is vállalna munkát?
– Miért ne? Még egyszer mondom, én mondtam le, nem elküldtek. Ha meghasonlok önmagammal, akkor még ma is én vagyok az Audi-ETO edzője, de az nem én lennék. Nem vagyok egy kispadhoz görcsösen ragaszkodó, azon elücsörgő típus. Ugyanakkor most az ETO-nál betöltött szakmai igazgatói poszt mellett az ifjúsági válogatott kapitánya is vagyok a 2009-es győri junior Európa-bajnokságig. A mostani ifista generációt ugyanis már a juniorok között kezdi el versenyeztetni a szövetség, hogy minél komolyabb tapasztalattal felvértezve a két év múlva esedékes kontinenstornán az érem közelébe kerüljön. Bevallom, nagy örömmel vállaltam ezt az izgalmas feladatot. Az mindenképpen mellette szólt, hogy több győri is tagja a keretnek, elég csak a felnőtteknél már számításba vett Drávaira, Deákira, Kovacsicsra vagy Szölösire gondolni.
– Kovács Péter nyilatkozta azt, miután Dunaújvárosból menesztették, hogy nagy bajhoz vezethet az, ha a futballhoz hasonlóan a kézilabdában is játékosuralom lesz. Valóban ennyire tudják befolyásolni a klubvezetőket egyes játékosok?
– A mai kézilabdában hihetetlen teher van mindenkin, az eredménykényszer meghatározza a mindennapokat. Sokszor jogosan, sokszor viszont indok nélküli a félelem, ugyanakkor a már említett állapotok miatt, miszerint egyre kevesebb a játékos, a klubvezetők olykor kényszerpályára kerülnek: egy edzőt könnyebb pótolni, mint egy klasszis játékost. A futballhasonlat azért nem olyan szerencsés, mert a kézilabdában még mindig kézilabda-centrikus a képzés, s remélhetőleg ez még sokáig így is marad.
– Mióta távozott a felnőttcsapat kispadjáról, beszélt már volt játékosaival?
– Aki odajött, azzal beszéltem, de olyan is volt, akivel még pár szót sem váltottam. Lehet, nincs is egymásnak mit mondanunk. Ettől függetlenül úgy érzem, sértődésre senkinek sincs oka, mint ahogy én sem haragszom senkire. Egy fejezet lezárult mindannyiunk életében, már az új feladatra koncentrálok én is, s ahogyan látom, a csapat is.