A találkozó első gólját stílusosan Magyarország, de talán a világ legjobb kézilabdázónője (erről egyébként papírja van), Görbicz Anita szerezte. A Bajnokok Ligája góllövőlistájának éllovasa egy remek átlövésből szerezte meg a vezetést csapatának. A folytatásban kialakult az egy-két gólos különbség a csapatok között: Bradeanu 10 méterről szerzett találatával például 5-3 volt a Győr javára. A másik oldalon Szûcs Gabriella, majd Dagmar Stuparicová is betalált, így ismét döntetlennel álltak a csapatok. A Loki szlovák szélsője szenzációsan kézilabdázott az első félidőben, igy nem meglepő, hogy az ő találatával vezetett először a mérkőzés folyamán a DVSC. A 16. percben Stuparicova Herr Orsolya hálójában kikötött labdája a 9-8-as hazai vezetést eredményezte. Sokáig azonban nem örülhetett a Debrecen: Vérten Orsolya egyenlített. Ekkor már Tatjana Vorozscova állt Skaliczki László csapatának kapujában. A kisebb sérülésel bajlódó ukrán hálóőr játékára azért volt szükség, mert Triffa Ágnes bokája egy rossz mozdulatnál aláfordult, így ő nem tudta folytatni a játékot.
Az első félidő kiegyenlített játékára jellemző, hogy egyik csapat sem vezetett két gólnál nagyobb különbséggel. Nada Micic szerezte a játékrész utolsó találatát, a szünetre 16-16-os állással vonulhattak a csapatok. Persze a szoros állás cseppet sem volt meglepő, mert bár a Győr Konkoly Csaba irányítása alatt még nem szenvedett vereséget, a Debrecen hazai pályán nem talált legyőzőre a bajnokságban.

A második félidőben Szabó Valéria kezdte a gólgyártást, jelezve, hogy a hazai gárda megpróbálja otthon tartani a két pontot esélyesebb riválisával szemben.
A szünet azonban jót tett a Győrnek. A Görbicz vezette gépezet mozgósította energiáit és a játékrész elején elhúzott két-három góllal. Ezt a különbséget jó 10 percig állandósították a zöld-fehérek, de a hazai szurkolók támogatását élvező Aquaticum ismét megrázta magát, és 23-23-nál utolérte a vendégcsapatot. Ekkor sokan hittek a meglepetésben, ám ekkor kiütközött a két csapat közötti játéktudásbeli különbség. A Győr bedarálta ellenfelét: hátul Pálinger Katalin kezdte hatástalanítani a hazai próbálkozásokat, elöl pedig Görbicz és Bradeanu passzaival és lövéseivel nem tudott mit kezdeni a Loki védelme. Skaliczki természetesen időkéréssel próbálta frissíteni csapatát, ami egy ideig úgy tûnt meghozza várt eredményt, ám 28-25-nél Pálinger ismét ziccert hárított. Mégis úgy tûnt van élet a halál után. Ruta Latakaite 29-28-ra zárkóztatta a hazaiakat, ám ezutám Görbicz kezébe vette a dolgokat. A győr irányítója a hajrában két gólt is szerzett (az egész meccsen tizennyolcig jutott), nagyban hozzájárulva ezzel csapata 32-30-as sikeréhez.
Elszenvedte első vereségét hazai pályán a Debrecen, míg a Győr veretlen maradt a bajnokságban.