A DVSC-Aquaticum együttese így járt a szerdai, Győri Audi ETO KC elleni rangadón, amit 32–30 arányban vesztettek el a debreceniek.

Klasszisok bûvöletébe
– Nagyon sajnálom, hogy így alakult, ugyanis hiszem, ebben a meccsben több volt a részünkről, akár egy esetleges győzelmet is kiharcolhattunk volna a listavezető ellen.
Az első félidőben szinte tökéletes teljesítményt nyújtottunk, a második játékrészben viszont jött egy hullámvölgy, amikor technikai hibák és elrontott ziccerek jellemezték a játékunkat s ezt a luxust nem engedhettük volna meg a Győr ellen – nyilatkozta a Naplónak Benyáts Bea, aki főként az első félidőben játszott remekül és végül 6 gólig jutott a meccsen. – A vesztünket a már említett kihagyás mellett Görbicz Anita és Pálinger Katalin jelentette, előbbit egyáltalán nem tudtuk semlegesíteni s ez azért bosszantó, mert külön készültünk belőle. Amikor pedig a világklasszis hálóőr beállt a győriek kapujába, mintha megbabonázott volna bennünket.
Az említett hibáinktól eltekintve külön öröm, hogy több esetben is talpra tudtunk állni vesztett pozícióból, volt tartása a csapatunknak. Úgy érzem, ez a produkció biztató a jövőre nézve, erre lehet építkezni, de a hiányosságainkat mindenképpen pótolnunk kell – fogalmazott Benya.

Pihenőn
A Loki játékosaira most pihenő vár, egy hét szabadságot kaptak a lányok a szakmai stábtól, jövő hét csütörtökön kell újra munkába állni Nagy Ivettéknek. A gárda akkor már nem lesz teljes, ugyanis a Skaliczky László-Varga József edzőpárosnak nélkülözniük kell a válogatottak, nevezetesen Szûcs Gabriellát, Dagmar Stuparicovát, Tánya Vorozscovát, Verica Nikolicsot és Nada Micsicset.
A DVSC-Aquaticum legközelebb január 11-én játszik tétmérkőzést, akkor a Tajtavill-Derecske csapata lép pályára bajnoki meccsen a Hódosban.