De nem csak a mi szempontunkból, hisz sorsdöntőnek nevezte a meccset a Rába-partiak edzője is. Ennek megfelelően telt ház - és a hazai szurkolótábor jóvoltából - óriási hangulat fogadta a csapatokat, akik igen változatos, nagy csatát vívtak, melyet végül a jobb végjátéknak köszönhetően mi nyertünk: KBSK-Győr 31-28
Hogy a győrieket nem zavarta a Komlótól néhány hete otthon elszenvedett hatgólos vereség, az gyorsan kiderült. Ők dobták ugyanis az első gólt és ettől kezdve a mieink sokáig csak "futottak az eredmény után". Öt perc elteltével 2-3, tízpercnyi játék után pedig már 3-7 volt az állás - azaz jelentős előnyre tettek szert a Rába-partiak. A 20. percig ebből mindössze egyet sikerült lefaragniuk Cifráéknak, de a szünet előtti utolsó tíz perc már jobban sikerült hazai szempontból. A 25.percben mindössze 1 gólnyi volt a vendég-előny (12-13), a pihenőre pedig már a mieink vonulhattak a vezetés birtokában.
A második játékrész kissé "gólszegényen" indult: öt perc alatt mindössze 1-1 gólra voltak képesek a csapatok. A 40. percre növelte előnyét Farkas József együttese, s a szurkolók - akikre addig sem lehetett panasz - egyre inkább ûzték-hajtották a csapatot, hisz nagyon vágytak már egy hazai győzelemre. A győriek azonban nem voltak jó partnerek ehhez a kívánsághoz: szívósan küzdöttek, nem ismertek elveszett labdát és erőfeszítéseiket az 50. percre siker koronázta, hisz egalizálták az állást (25-25). Idegtépő tíz perc volt még hátra, mert senki nem tudhatta, melyik arcát mutatja a Komló a végjátékban. Ennél jobb helyzetekből is vesztettek ugyanis már pontot, sőt  mérkőzést is itthon, ugyanakkor vendégként éppen az utolsó percekben tudták a maguk javára fordítani a kritikus taláálkozót például a Balatonfüred ellen. Szerencsére - és az ezer lekes drukker óriási örömére - most ez utóbbi dolog történt: az 57. percben 28-26, két perccel később 30-27 volt az állás, a lefújáskor pedig ez állt a táblán: Komló-Győr 31-28.
Értehető, hogy majd szértrobbant a csarnok, mindenki - persze a vendégeket kivéve - eufórikus állapotban volt és sokáig zúgott a vastaps és a "szép volt fiúk" kórus. Nagyon fontos volt ez a két pont, de elbizakodottságra nincs ok: ez a siker ugyanis csak akkor ér valamit, ha a következő két hazai meccset is hozni tudja a csapat, s lehet, hogy még akkor is szükség lehet 1 (vagy 2) pontra Békésről is, ha az első négyben szeretnénk végezni. Márpedig nyilván ezt szeretnénk mindannyian - beleértve a csapatot is...
Farkas József - aki maga is régóta várt már erre a pillanatra, így értékelte a találkozót: - Óriási csatát hozott a találkozó, melyen sokáig nem találtuk a Győr nyitott védekezésének ellenszerét. Nem véletlen, hogy csak az utolsó  öt percben dőlt el a nagyon fontos két pont sorsa. Hogy a mi javunkra, azt elsősorban annak köszönhetjük, hogy - sérültjeink ellenére - ezúttal nekünk volt több cserelehetőségünk. Külön is szeretnénk megköszönni csodálatos közönségünknek ezt az estét...