A két együttes spanyolországi találkozóján 31-28-ra nyert az ETO, de jóval nagyobb különbség mutatkozott. Reméltük, a győri „visszavágón” már összejön a jelentősebb differencia, hiszen Konkoly Csaba csapata a szezon kezdete óta remekel, a BL-ben is pontveszteség nélkül áll a csoportja élén.
A vasárnap délutáni összecsapás első félideje igazolta a várakozásokat, egy percig sem kellett izgulni Görbiczék sikere miatt. A debreceni bajnoki rangadón 18 gólig jutó világklasszis betegsége miatt ezúttal kevesebb időt töltött a pályán, de így is eredményesen értékesítette a büntetőket.
A magyar bajnoki ezüstérmes remekül védekezett, Pálinger Katalin pedig megbabonázta a riválist. A klasszis kapus heteseket és ziccereket hárított, jelentős megnyugvást adott társainak. Az ETO támadásai szellemesek és eredményesek voltak, játékosai felállt fal ellen is biztosan értékesítették a helyzeteket és a gyors indításokkal is remekül éltek Vérten Orsolya és Katarina Mravikova révén.
A szünetre tizenegy gólos lett a két együttes közötti különbség, ezzel el is dőlt a győzelem sorsa.
A második játékrész hazai találattal indult, majd némileg feljavultak a spanyol csapata játékosai és 20-8-ról 22-12-re „zárkóztak fel”. Ekkor Pálinger újabb büntetőt hárított, majd átadta helyét Herr Orsolyának.
A spanyol bajnok kemény védekezéssel és egyre pontosabb támadásokkal igyekezte tartani a tíz gól körüli különbséget és ez a taktika sokáig sikeres volt. Igaz, a győrieknél bőven belefértek az apróbb-nagyobb hibák, hiszen már a minimális győzelem is továbbjutásért. A kis különbségû sikertől pedig elég távol állt az ETO…
Tizenegy perccel a vége előtt 27-19 volt az állás, vagyis biztosnak tûnt, lesz ok az ünneplésre a lefújás után. Az utolsó percekre már a tinédzser korú tehetségek is lehetőséghez jutottak a győrieknél.

Konkoly Csaba: Álomszerû kezdéssel sikerült olyan magabiztos előnyt szereznünk, melyet fordulás után a játék további részében is értékén tudtunk ezelni
Gracia Gregorio: Becsülettel felkészültünk, de a Győr más dimenzióban, gyorsabban játszott, és így erőnkből csak ennyire futotta.