Ha érvényesül a papírforma, a második csoportkörre (vagy ahogyan az európai szövetség, az EHF honlapján írják, a főkörre) a felére csökken a Bajnokok Ligája főtábláján szereplő magyar csapatok száma. Azt már korábban tudtuk, hogy a Ferencváros elköszön a sorozattól, és legfeljebb a KEK-be jutásra marad esélye (és a Valcea elleni negyedik veresége után arra is nagyon halovány), a Veszprém pedig tegnap engedte ki a kezéből sorsa formálását.
Hiába vezetett a magyar bajnoki ezüstérmes úgy negyedórával a lefújás előtt 20:18-ra Celjében, a hajrára teljesen szétesett, és 28:23-as vereséget szenvedett szlovén riválisától. A Celje "mínusz kettő" után 6:0-s rohamot mutatott be, és a Veszprém onnan már nem tudott visszakapaszkodni. A bíráskodásra semmi sem fogható (még úgy sem, hogy a vendégek az 55. percben dobhatták az első hetesüket), a rengeteg elszórt labdára és a fokozatosan felpuhuló védekezésre annál inkább. A Veszprém csak akkor juthat tovább, ha az utolsó fordulóban nyer Reykjavíkban, a már csoportelső, tét nélkül pályára lépő Gummersbach pedig megteszi azt a szívességet, hogy elhozza a pontokat Celjéből.
A Szegednek viszont már csak egy célja van: első magyar csapatként százszázalékos mérleggel zárni egy BL-csoportkört. A bajnoki címvédő egy hete a továbbjutását, most pedig az első helyét biztosította be, miután helyenként örömjátékkal 30:23-ra kiütötte az így is továbbjutó Velenjét. Az utolsó fordulóban a Breszt látogat Szegedre, különösebb győzelmi remények nélkül, így a sporttörténelem szinte garantálható.
Egyelőre a nőknél a Győr is a Szeged útját járja, a negyedik fordulóban összejött a továbbjutás, az ötödikben pedig majd az első hely lesz a tét Dániában. A 16 közé jutást a spanyol Ribarroja ellen pipálta ki a magyar bajnok, elsősorban Pálinger remek védéseire, illetve a Görbicz (7), Mraviková (6), Tomori (5), Vérten (5) kvartett 23 góljára alapozva.