Az egyesület nevében Sopronyi László elnök, Kiszeli Lajos elnökhelyettes és Vizi Tamás elnökségi tag lapunknak bővebben is elmondta véleményét arról, mi indokolta a levél megfogalmazását, mely a www.gyorietokc.hu oldalon is olvasható. Reményeik szerint egy szurkolói fórumon hamarosan választ kaphatnak kérdéseikre az érintettektől.
"Tisztában vagyunk azzal, hogy a gondok nem most kezdődtek, hiszen hosszú ideje rendkívül nehéz körülmények között létezik az ETO férficsapata, mely ennek ellenére továbbra is kiemelkedő utánpótlással rendelkezik, s az első csapat is rendre erőn felül teljesít. Úgy érezzük azonban, hogy most érkezett el az idő arra, amikor már a klub puszta léte is nagy veszélybe került" – kezdte Sopronyi László.

"Azt hiszem, ebben a helyzetben nem üres frázis az, hogy a huszonnegyedik órába lépett a klub, mely az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkezik a városban, hiszen többszörös magyar bajnok, többszörös Magyar Kupa-győztes, sőt, a nemzetközi porondon is sikeresen szerepelt. Éppen ezért már az fájdalmas volt számunkra, hogy a kilencvenes évek közepén elindult a hanyatlás felé a férficsapat, de ha más nem, a bajnoki szereplés, a játékosok sportemberi nagysága mindig reménysugarat jelentett nekünk, szurkolóknak. Utóbbi szerencsére most sem hiánycikk, hiszen a csapat minden meccse egy igazi élethalálharc, mégis úgy tûnik, az egész hiábavaló lesz" – ezt már Kiszeli Lajos mondta, aki hozzátette: nem értik, miért nincs megfelelő kommunikáció a szurkolókkal.

"Lassan egy éve, hogy volt egy ankét, azóta azonban nagy a hallgatás. Innen-onnan értesülünk csak bizonyos dolgokról, melyek apropóján több kérdés is megfogalmazódott bennünk – vette át a szót Vizi Tamás. – Ezek a következők: úgy tudjuk, a játékosok és a szakvezetők hónapok óta nem kaptak fizetést, sőt, az augusztusban elhunyt vezetőedző, Tóth László járandóságaival is tartoznak. Mikorra várható ezek rendezése? Ugyancsak kíváncsiak vagyunk arra, mikor nevezik ki a több alkalommal is beígért új ügyvezetőt, akivel híreink szerint még mindig nem tárgyaltak. Harmadrészt igaz-e, hogy a cégbírósági bejegyzések szerint a mai napig hivatalosan még mindig Kovacsics Imre az ETO FKC elnöke? Végül pedig örömmel vennénk, ha megtudnánk, mi a hosszú távú tervük a győri férfi kézilabdával."

"Hogy a kommunikációt megkönnyítsük, szívesen felajánljuk, hogy megszervezünk egy ankétot, ahol remélhetőleg minden kérdésre választ kapunk. Hogy az esetleges parttalan vitákat elkerüljük, nem zárkózunk el olyan megbeszélés elől sem, ahol a klub vezetői mellett csak a szurkolói egyesület elnökségének képviselői vennének részt, s egy közös nyilatkozatot adnánk ki. Hangsúlyozni szeretnénk, ezen felszólalásunkkal mi nem a jelenlegi vezetőket szeretnénk támadni, hiszen mint már említettük, ez egy hosszabb folyamat eredménye, s a mostani vezetés az év elején valóban mentőövet dobott a klub felé, ám az azóta eltelt időszak mégsem a stabilizálódásról szólt. Úgy gondoljuk, közös érdek, hogy a férfi kézilabda helyzete Győrött megoldódjon" – zárta a beszélgetést Sopronyi László.

Kisalföld, Szabó Gábor