Negyedórás késéssel indult útnak Dunaújvárosba az MKB Veszprém KC együttese csütörtökön, mert Mocsai Lajos edző kivételesen az út előtt tartott taktikai értekezletet. A változtatás bevált, hiszen tanítványai 31:28-as sikert értek el, és a kötelező két pont begyûjtésével továbbra is őrzik előnyüket a nagy rivális Pick Szegeddel szemben.
Az újvárosi összecsapást a sporttelevízió is közvetítette, és a szakértők Nikola Eklemovicsot a találkozó legjobbjának választották teljesen megérdemelten. A 29 éves irányító nagy kedvvel kézilabdázott, jól mozgatta övéit, és látványos betöréseivel sokszor hozta patthelyzetbe a hazaiak védőit.
- Nagyon nehéz mérkőzés volt. Úgy érzem, végre összeszedtük magunkat, ezért a két pont megszerzése különösen értékes számunkra - közölte.
Carlos Perez - aki ezúttal hatszor talált be Mikler és Stochl kapujába - úgy vélekedett, a második félidő elején mind támadásban, mind vé- dekezésben jól teljesített az együttes, s ez a periódus meghozta számukra a győzelmet.
Jevgenyij Lusnyikov először is az Újvárosba ellátogató veszprémi nézőknek mondott köszönetet, majd hozzátette, az MKB eredményesebb támadójátékának köszönheti az ambiciózus, fiatal vendégek legyőzését.
Iváncsik Gergő is klasszishoz méltó, érett játékot mutatott: - Gratulálok a Dunaferrnek az EHF-kupában elért eredményéhez. Őszintén szólva nem lepett meg minket a Dunaferr agresszivitása. A technikailag ügyes, jól képzett és elszánt fiatalokból álló hazaiak szinte végig partiban voltak velünk.

Az első játékrészben az acélbikák egyik legjobbja Grebenár Gábor volt, aki azt hangsúlyozta, hogy az utolsó leheletükig küzdöttek. Ancsin Gábor szerényen azt mondta, nagyon boldog, hogy segíteni tudott csapatának a roppant erős Veszprémmel szemben.

A rangadón komoly veszteség érte az MKB-t, ugyanis a három kisbüntetés után piros lapot kapott Gál Gyula kézközépcsonttörést szenvedett.
Sokan máris tudni vélték, a beállós akkor törte el a kezét, amikor a játéktérről távozva egy hatalmasat vágott az ajtóba, azonban a játékos ezt egyértelmûen cáfolta. - A mérkőzés hevében észre sem vettem, hogy megsérültem, csak miután kiküldtek a játékvezetők, tûnt fel, hogy az egyik ujjam nem úgy áll, ahogy kellene. Dühömben, a másik kezemmel jókorát vágtam az ajtóba - mondta Gál, akit még csütörtökön este megoperált dr. Mahunka Zsolt csapatorvos.
- A decembert egész biztosan ki kell hagynom, de hogy az Európa-bajnoki szereplésem veszélybe került-e azt még nem tudom. Beszéltem dr. Fazekas Dénes fizikoterapeutával, aki elmondta, léteznek olyan eljárások, amivel fel lehet gyorsítani a rehabilitációt. Nagyon bízom a gyors gyógyulásban - jelezte a játékos, akit pénteken már ki is engedtek a kórházból.

Vasárnap tehát már Gál Gyula nélkül kell összecsapnia a Veszprémnek a megszûnés rémével fenyegetett ETO-val.
Az MKB az idei évben utoljára szerepel hazai közönség előtt, ezért a klub úgy döntött, az állójegyért senkinek sem kell fizetni, de természetesen a bérletek továbbra is érvényesek. Németh Csaba szakosztályvezető arról számolt be, hogy Mikulás napjához közeledve egy pohár sörrel szeretnének kedveskedni a kilátogató drukkereknek. A találkozó után pedig dedikálást tartanak a játékosok.