Pedig nem mondhatni, hogy túl jó százalékban használta volna ki helyzeteit a zöld-fehér gárda, ugyanis rengeteg ziccer maradt ki. Az első játékrész hajrájában aztán jelentősen elhúzott a hazai együttes.
A szünet utáni első percekben úgy tûnt, az öltözőben maradtak a győriek, a hazaiak ekkor tetszés szerint lőtték góljaikat, s végül a papírformának megfelelően magabiztosan győztek. Ennek ellenére a győriek becsülettel helytálltak, a mérkőzés egyes szakaszaiban méltó partnerei voltak az MKB-nak.

Mocsai Lajos: – Időbe telt, amíg „megtanultuk" a győriek nyitott védekezését.
Deáki István: – Ekkora különbség van a két csapat között.

A győriekkel kapcsolatos hír, hogy a klub leigazolta a Dunaferr juniorválogatott átlövőjét, Petrovszki Pétert. A 19 éves játékos hétfőn csatlakozik a győriek keretéhez. Könnyen lehet, hogy nem egyedül érkezik. Mint azt Szijjártó Péter, a klub elnöke elmondta, még két játékos leigazolását tervezik, akiknek van élvonalbeli tapasztalatuk.