Görbiczen kívül a csapatból mindenki egészséges és játékra kész. Izgalommal, ugyanakkor magabiztosan várják a találkozót. „Kint Görbéért is játszottunk és, ha nem tud játszani, akkor ez így lesz vasárnap is. Hogy mi lesz a visszavágón? Nyernünk kell és szerintem nyerünk is. Márcsak Anita miatt is, hogy a BL-döntőben már játszhasson” – mondta az edzésre siető Ana Dokic, aki egyelőre csak azt árulta el, hogy külföldön folytatja pályafutását, a csapat nevét még nem. Hozzátette: a csehovi mérkőzés, ismét a CSAPAT diadala volt, mindenki hozzátette a magáét és küzdött a másikért. A vezetőedző Konkoly Csaba megerősítette, hogy egyelőre még nem tudni játszhat-e Görbicz Anita a Zvezda ellen, de az biztos, hogy az egészségét nem fogják kockáztatni. „Az oroszországi találkozón mindenki megtette a magáét és Anitáért is küzdöttek a lányok. Nyertünk, de még nem jutottunk tovább. Úgy készülünk, mintha mi lennénk kétgólos hátrányban. Nem szabad elhinnünk – és nem is tesszük –, hogy már döntősök vagyunk. Kint a védekezésünkkel megleptük az oroszokat és persze Pálinger, valamint Bradeanu is kiemelkedőt nyújtott. Egészen biztos, hogy Trefilov mester már új lépéseken, variációkon töri fejét és mi ezekre igyekszünk felkészülni, sőt talán újra meglepni őt és csapatát. Az Andryushina, Poltoratskaya párostól biztosan többet láthatunk majd, mint Csehovban, de mindenképpen győzni szeretnénk. Szurkolóink nagy segítséget nyújthatnak ebben és itt szeretném megköszönni a fantasztikus támogatást azoknak, akik Oroszországba is elkísértek minket. Nagyon sokat jelentett, hogy Csehovban is hallani lehetett a bíztatásukat.” – mondta el Konkoly Csaba.