A győriek 38-25-re legyőzték a fiatalokkal érkező székesfehérváriakat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vendégek nem a teljes csapatukkal jöttek Győrbe. Az ETO-ban viszont Kányain kívül mindenki pályára lépett.
Vura József vezetőedző a meccs után az eddigi felkészülést értékelte honlapunknak:
"- Ezen a meccsen nem voltam elégedett a védekezésünkkel, sok gólt kaptunk. Az első félidőben nem igazán mûködött a hatosfalunk, amiből Kányai hiányzott. Lerohanásoknál is sokat hibáztunk, kapkodtunk, az ellenfél pedig ezeket kihasználva visszakontrázott. A második félidőben, amikor a megszokott párok védekeztek egymás mellett, már jobb volt a védelmünk. Érsekújváron több, dolgozó játékosunk is hiányzott, de a csapat "ment ezerrel." Nagyon elégedett vagyok az ott mutatott játékkal és hozzáállással. Ez igaz egyébként az egész felkészülésre is. Új beállósunk, Gheorghe Roman bíztatóan mozog, a szélsőink játéka kifejezetten tetszik. Fegyelmezett, jó irányítóink vannak, akik végrehajtják azt, amit kérek. Nemsokára visszatérünk Érsekújvárra, ahol egy tornán szerepelünk majd és a hazaiakon kívül ellenfelünk lesz a lengyel Kielce, a romániai Székelyudvarhely és a Pick Szeged. Itt elsősorban a taktikai feladatok gyakorlása lesz a lényeg, nem az eredmény. Augusztus végén Csurgón - ahol a középmezőnybe tartozó csapatokkal mérkőzünk - már szeretnénk jó eredményt elérni. A keretünk teljes, nem tervezek benne változtatást. Úgy gondolom el tudjuk érni a célunkat, a biztos bennmaradást."