Október 18-án a Győrhő ETO FKC vezetősége szurkolói ankéton ismertette a csapat tervezett jövőjét. Az egyesület részéről Fûzy András ügyvezető, Hartáné Kovács Edit klubigazgató és Borsi Róbert vett részt a megbeszélésen. Fûzy András bemutatta a szurkolóknak és a média képviselőinek Jakab Lajost, aki az elkövetkezendő időben technikai vezetőként segíti a munkát.
Szurkolói kérdésként elhangzott, hogy a női kosárlabda miért vitte el a férfi kézilabdások támogatóit. Fûzy András sok olyan szponzort sorolt fel, akik támogatásából többször kisegítették a férfi kézilabda szakosztályt.
A vezetőség elismerte, hogy az edzők, játékosok és beszállítók felé jelenleg is vannak tartozásaik. A játékosok felé fennálló tartozásokat 2008. október 20-án kiegyenlítik, csak olyan hátralékok maradnak, amit a szerződésekben leírt fizetési határidő megenged. Ugyancsak kifizetik a családnak Tóth László temetési költségének fennmaradt részét is.
A nyári igazolásokkal kapcsolatosan Fûzy András elmondta, hogy a három volt győri játékos visszaigazolása és a - már távozott - beálló leigazolásán kívül nem kívánták bővíteni a keretet, azt megfelelőnek tartották az alapcél, a bentmaradás kiharcolására. A román játékos - bár a felkészülési mérkőzéseken jól játszott - a bajnokság során folyamatosan sérültet jelentett, játékára nem lehetett számítani. Három találkozón szerepelt, ezeken összesen két találatot ért el. Azóta kiderült, hogy legalább egy kapusra, átlövőre és beállóra lenne szükség.
A csapat megerősítésére a téli átigazolási szezonban egy játékost kívánnak igazolni.
A Kisalföld hasábjain megjelent cikkel kapcsolatban elhangzott, hogy az elnökség mindent megtesz azért, hogy a csapat továbbra is az élvonalban szerepeljen. Az ügyvezető elmondta, hogy a 2008-2009-es szezont mindenképpen befejezik, erre a források rendelkezésre állnak. Amennyiben mégis kiesne a csapat, úgy a jelenlegi költségvetés 80-85 százaléka szükséges a NB I/B-s szerepléshez.
A felnőtt csapat eddigi szereplésével kapcsolatban elhangzott, hogy apró momentumok miatt nincs több pontunk. Elsősorban a tatabányai és a csurgói pontvesztésre, illetve a Kecskemét elleni hazai vereségre utalt Fûzy András. Szurkolói kérdés: van-e edzőkérdés napirenden. Az ügyvezető kijelentette, hogy Vura József irányába töretlen a bizalmuk, a bajnokság kétharmadánál érdemes megvizsgálni a kérdést.
Fûzy András tájékoztatta a jelenlévőket, hogy Győrött senkinek nem érdeke a férfi kézilabda tönkretétele.
A jövő évi támogatások miatt a klubigazgató és az ügyvezető folyamatosan tárgyal győri cégek képviselőivel. Elhangzott, hogy a mostani szponzorok jövőre is hasonló mértékû összeggel kívánják támogatni a férfi kézilabdát, de a Győrhő Kft. szerződésének lejárta után új névadó szponzor után kell nézni.
Az elnökség az utánpótlás bázis kibővítését tervezi, ötéves tervet állítanak össze a győri iskolák képviselőivel. A következő szezonban az ifjúsági csapatot az NB II-ben kívánják indítani, megerősítve a Széchenyi Egyetem játékosaival. Erről a tárgyalások már megkezdődtek.
A közeljövőben pártoló tagsági igazolvány kibocsátását tervezik, az ebből befolyó összeg az utánpótlás csapat mûködését fogja segíteni.
A vezetőség és a jelenlévők megállapodtak abban, hogy a mostanihoz hasonló megbeszélésekre szükség van, a találkozókat havi rendszerességgel kívánják megtartani.