- Három évvel hosszabbítottad meg a szerződésedet, ez azt jelenti, hogy itt tervezed már a jövődet is?
- Itt szeretném befejezni már a pályafutásomat. Ezért nem is gondolkodtam igazán más ajánlaton, miután az ETO megtette a sajátját. Két évet még biztosan védeni fogok, és a második évben időben jelezni fogom, ha más terveim vannak. Ez nem azt jelenti, hogy klubot váltanék, hanem azt, hogy esetleg kisbabát szeretnék.
- A kisbaba megszületése után végleg abbahagyod vagy visszatérsz a pályára.
- Végleg abbahagyom, de ez még nagyon messze van. Nekem most az a lényeg, hogy nyugodt és sikeres szezonokat tudjak magam mögött. Aztán majd eldöntöm, hogy még folytatom-e a védést vagy befejezem.
- Mi számítana sikeresnek?
- A bajnoki cím és a Magyar Kupa megtartása egyértelmû feladat, a Bajnokok Ligájában idén nehezebb évünk van. Én ezt tudtam, hogy így lesz. Vagyok már annyira rutinos, hogy tudjam nehezebb a csúcson maradni, mint oda felkapaszkodni. Így is készültem erre az évre. A sportban benne van a vereség, inkább a tavalyi évünk volt nagyon különleges, de ez a csapat képes a csúcsra érni így is. Sok függ attól, hogy mennyire kerülnek majd el minket a sérülések és milyen lesz a sorsolásunk. Minden mérkőzésre úgy megyünk ki a BL-ben is, hogy nyerni szeretnénk.
- Gondolom az téged is megnyugtatott, hogy a többiek is maradnak.
- Persze, ez fontos volt. Kérdezgettük egymást folyamatosan, hogy mi lesz. Itt olyan játékosok vannak, akik sok jó ajánlat között dönthetnek. Szerencsére nekem is voltak "kérőim", de ezeket gyorsan lerendeztem, mert maradni akartam. Amikor éreztem, hogy a többiek is itt szeretnék folytatni, akkor el is döntöttem, hogy aláírok.