A Magyarországi Kézilabda Szurkolók Országos Szövetsége ismét közös szurkolásra vár mindenkit.

A női válogatott világbajnoki selejtezőt játszik Szlovákia ellen. Az első mérkőzésnek Partizanske ad otthont június 6-án 20 órai kezdettel, a visszavágót június 14-én 18 órától rendezik Nyíregyházán.

A férfiak Európa-bajnoki selejtezőket játszanak. Szombathelyen június 10-én 18 órától Szlovákia az ellenfél, majd Zadarban Horvátország ellen lép pályára a csapat június 14-én 20 órától, ezt követően Békéscsabán rendezik meg a Görögország elleni találkozót június 18-án 18 órai kezdettel, a sorozatot pedig a szlovákiai Hlohovecben zárja a válogatott, ahol június 21-én 16 órakor kezdődik a mérkőzés.

A hazai mérkőzésekkel kapcsolatosan később publikálunk, most a szolvák és horvátország túrákra gyûjtjük az igényeket.

Mindhárom helyszínre buszokat fogunk indítani a Boci Travel Kft. szervezésében Budapestről, illetve nagyobb igény esetén más városokból is megoldható. Természetesen az útbaeső nagyvárosokban (Szlovákia felé pl. Tatabánya, Komárom, esetleg Győr, Érsekújvár, Nyitra..., Horvátország felé pl. Fehérvár, Siófok, Nagykanizsa, Varasd) szívesen megállunk, ha erre lesz igény.

Várható költségek: 
- busz-költség: kb 3000-4000 Ft / fő a busz töltöttségétől függően a szlovák túrákra és kb 8000-9000 Ft / fő a busz töltöttségétől függően a horvát túrára.
- meccs-jegyek ára: ezekről nem kaptunk infót a kinti szövetségektől, de gondolom max. 2000-2500 Ft lesz fejenként.
Jelentkezés:
kizárólag e-mailben a kezilabdaszurkolok@gmail.com címen a választott meccs(ek), a várható létszám, a preferált (útbaeső) fel- és leszállási pont és kapcsolattartási mobilszám megadásával lehet. (E-mailetekben jelezzétek azt is, hogy majd a hazai meccsekre is terveztek-e jönni szurkolni.)
Jelentkezésetek fejenként 3000 Ft előleg befizetésével válik véglegessé, amelyet a 10400401-78535148-48501005 számú bankszámlára történő banki átutalással, vagy bármely K&H Bank fiókban (fiókkereső: www.khb.hu/ ) erre a számlára történő befizetéssel tehettek meg, a közleményrovatban minden esetben feltüntetve azt a nevet, amelyről az igénylés érkezett hozzánk.
A jelentkezési határidő 2009. május 20., utána intézzük a busz-foglalást és (az előlegből) a jegyvásárlást. (Ezután tudok majd pontosabb költséget és indulási/érkezési részleteket közzétenni.)
A horvátországi VB tapasztalatok alapján kérem, hogy a sokatok által ismert telefonszámomon csak fontos esetben keressetek (kérdéseket is inkább mailen), ha mégis akkor este 18:00 és 20:00 óra között. Visszahívást nem inden esetben tudok ígérni, hívjatok többször is. Köszönöm megértéseket.
Fenti e-mail címre természetesen jelezhetitek azt is, ha csak majd a hazai meccsre kívántok jönni a keménymagba, a kb. igényfelmérés miatt már ez is aktuális.
Egyéb naprakész információkhoz mindig a www.kezilabdaszurkolok.hu/forum oldalon juthattok!

Várjuk jelentkezéseiteket,

HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!

Üdvözlettel,
VIzi Tamás
Magyarországi Kézilabda Szurkolók Országos Szövetsége