2002 márciusában egy budapesti csapat vendégszerepelt női bajnoki mérkőzésen Győrött, a Magvassy csarnokban. A két csapat szurkolótábora között nagy volt a feszültség, és akkor ezt egy vendégszurkoló bánta, az emeleti stúdió mögött összetalálkozott a hazaiakkal, és győzött a többség. A győri csarnokba évek óta járó hazai szurkolók közül többen úgy gondolták, hogy ezt a helyzetet mielőbb rendezni kell, az ilyen viselkedés nem való kézilabdacsarnokokba. Elhatározták, hogy a legközelebbi mérkőzés alkalmából ismét megütközik a két tábor, de akkor már nem a pályán kívül, hanem a parketten, a kézilabda előre maghatározott szabályai szerint. Elkezdődött az első szurkolói kézilabda mérkőzés szervezése. Az akkori Győri Graboplast ETO KC elnöke, Vanyus Attila a kezdeményezés mellé állt, hétvégenként, mikor a csarnok üres volt, a szurkolók lehetőséget kaptak ennek a gyönyörű játéknak az elsajátítására, illetve az ismereteik felfrissítésére. A fiúk szinte minden szabad idejüket a Magvassy küzdőterén töltötték, sokszor az edzésüket követően az öltözőből mentek a nézőtérre kedvenceiket bíztatni. Elérkezett a rájátszás és egyre inkább közeledett az a mérkőzés, ahol először megmérette magát a két szurkolótábor csapata. A vendégeknél is nagy volt a készülődés, hiszen meg akarták mutatni, hogy nem csak a női csapatuk jobb a győrieknél, hanem a szurkolóik is. Közben a győri drukkerek új kezdeményezésbe kezdtek, saját maguk részére szerveztek utakat. Először Székesfehérvárra utaztak egy bajnoki mérkőzésre, majd ezt követően Herningbe, az Ikast elleni EHF-kupa döntőre indult el negyven szurkoló. Néhány nappal a rossz emlékű dán túra után, 2002. május 23-án, a bajnoki mérkőzés előmeccseként lépett pályára a Győri ETO és az FTC szurkolóinak csapata. Működött az eredményjelző, a technikai személyzet a helyén volt, a pályán pedig két profi játékvezető segített a csapatoknak a szabályok betartásában. A hazaiak egy remek hangulatú mérkőzésen nagy küzdelemben 21-18 arányban győztek. A mérkőzést követően a két csapat játékosai már közösen, minden ellenségeskedés nélkül fogyasztották el megérdemelt sörüket a különteremben. Ezt követően, amikor a versenykiírás lehetővé tette, a győri és a ferencvárosi tábor megmérettette magát, hol Győrött, hol pedig a Népligetben. A következő szezonban Veszprémben is megalakult a szurkolói csapat, így a győrieknek újabb ellenféllel szemben kellett megmutatni, hogy a pályán is olyan szintet képviselnek, mint a lelátón. A kezdeményezésnek akkora sikere lett, hogy a veszprémiek 2004-ben már hét csapat részvételével nemzetközi szurkolói tornát rendeztek. A győriek itt is jelen voltak, sajnos csak az ötödik helyet szerezték meg. A torna után a győri csapat játékosai összeültek és elhatározták, hogy megalakítják a szurkolók egyesületét, ezzel jogilag szabályozott körülmények között szervezhették utazásaikat, rendezhették mérkőzéseiket. Erre szükség is volt, mert a 2002-2003-as bajnoki szezontól kezdődően nem volt olyan mérkőzése a győri női csapatnak, ahol ne lett volna ott néhány szurkoló, de legtöbbször legalább egy busznyi drukker bíztatta kedvenceit. Az akkor még létező férfi csapat több mérkőzésére is elutaztak a szurkolók. A szezon alatt lejátszott szurkolói mérkőzések száma a versenykiírás miatt egyre jobban csökkent, így a győriek beneveztek a megyei bajnokságba, ahol több csapatban rutinos, sokszor húsz éves múlttal rendelkező játékosok ellen kellett felvenni a küzdelmet. Elérkezett 2005 nyara, mikor első alkalommal rendezett a Győri ETO Kézilabda Szurkolók Egyesülete a Magvassy csarnokban Országos Szurkolói Kézilabdatornát. A tíz csapat játékosai – akik az ország különböző egyesületeinek szurkolótáboraiból érkeztek –, küzdelmes mérkőzéseket játszottak a parketten, majd a vacsorák alkalmával az addigi vélt, vagy valós sérelmeiket beszélték meg egymással és próbálták rendezni viszonyukat. Így sikerült egymás mellé ültetni a szegedi és a veszprémi szurkolókat, akik Győrött remek hangulatú esti beszélgetések alatt döntötték el, hogy ők is megmérkőznek a bajnoki mérkőzéseik alkalmából, ezzel is csökkentve a két tábor közti ellenséges hangulatot. A Green Danger – ez lett a szurkolói csapat neve – évről évre benevezett a megyei bajnokságba, ahol a sok mérkőzés egyre inkább összekovácsolta a társaságot. A bajnoki szezonok végén pedig ismét Győrre összpontosult a szurkolók figyelme, hiszen következett a várva várt szurkolói torna. 2005 és 2010 között hat alkalommal rendeztek a győri szurkolók a Magvassy sportcsarnokban országos tornát, ami minden évben kivívta a résztvevők és a Magyar Kézilabda Szövetség illetékeseinek elismerését. Minden rendezvényről beszámolt a média, az utolsó két torna mérkőzéseit pedig a tornát követően már DVD-n is megnézhették a játékosok. Mivel a Szurkolói Egyesületbe befolyó tagdíjakat nem kívánta igénybe venni a szervezőgárda, így évről évre támogatókat kellett bevonni a szervezőknek. A támogatók között szerepelt Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Győr Megyei Jogú Város Sportigazgatósága, a Magyar Honvédség, a Lipóti Pékség, a gönyűi Wiesbauer-Dunahús Kft, a Magyar Kézilabda Szövetség, a Magyarországi Kézilabda Szurkolók Országos Szövetsége, a Kempa, az Arany Ászok, az Oxigen Media Kft., a PG-Revax Kft., az Indukció-Vill Kft, a Széchenyi Egyetem és Falu Tamás vállalkozó. A hazaiak az utolsó három évben – a BKU megalakulását követően – már két csapattal indultak, de minden tornán az a cél lebegett a szemük előtt, hogy minden igényt kielégítő, az egymás közti jó kapcsolatokat elősegítő rendezvényt szervezzenek. Sajnos 2011-ben nem lehetett szurkolói torna Győrött, a rendezvénynek helyt adó létesítmény más kezekbe került és a pénzügyi előírások miatt a sportcsarnok bérleti díját már nem tudták kigazdálkodni a szervezők.
Az elmúlt években az ország több tábora rendezett hasonló tornát, de a pénzügyi lehetőségek változása miatt szinte mindenhol akadályokba ütközik egy újabb rendezvény megszervezése. Emiatt országos igény merült fel a már hagyományos győri torna megrendezésére, hiszen a csapatok szurkolótáborai szívesen látogatnak városunkba, viszik hírét a kitűnő versenynek.
Az idei év célja, hogy a tízéves jubileum alkalmából ismét szurkolói tornát rendezhessen Győr városa, a győri kézilabdás szurkolótábor. Ehhez kérnénk mindenki segítségét.