" A két héttel ezelőtti győzelmünk ellenére ma is 100%-os teljesítményt kellett nyújtanunk, nagyon kemény meccsre számítottunk, és végül ez is lett belőle. Összességében elégedett vagyok a csapattal, mert rengeteget dolgoztak a mai mérkőzésen is. Azt, hogy ezzel a győzelemmel bejutottunk az elődöntőbe, ajándéknak tekintem, amelyet igazán megérdemelt a csapat. Ennek ellenére nem kezeljük pihenésképpen a további mérkőzéseket, nem spekulálunk, ezután is maximális teljesítményt fogunk nyújtani.” – nyilatkozta a mérkőzésről Ambros Martín, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője.

Andrea Lekic, aki a meccsen nagyon értékes 5 gólt szerzett, az alábbiak szerint nyilatkozott: „Nagyon fair játék volt a mai, köszönjük az ellenfelünknek! Az elmúlt két hétben is nagyon sokat készültünk a visszavágóra, tudtuk, hogy mindent bele kell adnunk, mert a Larvik ellen még egy győzelem után, hazai pályán sem lehet biztosra menni. A siker kulcsa a második félidő volt, amikor a hatékony védekezéssel nagyobb előnyt szereztünk. Ezt a védekezést a továbbiakban is tartani szeretnénk.”