A női kézilabda Bajnokok Ligája fináléjának első találkozóján csapatunk háromgólos győzelmet aratott a Larvik ellen. Görbiczék szombaton a végső győzelmet is megszerezhetik a Veszprém Arénában. A zöld-fehéreknek azonban nem csak a helyszínen, de a győri Városháza előtt is szoríthatunk. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a mérkőzésre óriáskivetítőt állít fel azért, hogy együtt követhessük figyelemmel a találkozót, és együtt szurkoljuk ki a BL-elsőséget! Legyünk minél többen, drukkoljunk közösen a győri lányoknak!

A Veszprémből hazatérő csapatot a Városháza előtt fogadjuk este fél kilenc óra körül. A szurkolókat erre a rendezvényre is hívjuk, hogy együtt várjuk haza kedvenceinket!

Az esti rendezvény miatt 2013. május 11-én, szombaton 20.00 óra és 23.00 óra között a rendőrség ideiglenes forgalomkorlátozást rendel el a Szent István úton a Munkácsy út és Baross híd, az Aradi Vértanuk útján a Révai út és Szent István út és a Jókai úton a Révai út és Szent István út, valamint Árpád út és Szent István út közötti szakaszán. A lezárt útszakaszra mindennemű jármű behajtása tilos.

A lezárás érinti a helyi és helyközi buszjáratok közlekedését is:

Az 1-es és a 85-ös főúton nyugat felé illetve felől közlekedő helyközi autóbuszjáratok a Baross Gábor híd helyett a 821-es sz. út – Szigethy Attila út – Zrínyi utca útvonalon közlekednek, ezért egyik irányban sem érintik Győr, Eötvös park megállóhelyet.

A Révai Miklós utca megállóhelyről induló helyi járatok a Szent István úton keresztülhaladva az Aradi vértanúk útja – Árpád út – Teleki László utca útvonalon közlekednek és térnek vissza eredeti útvonalukra. A 2, 5, 8, 12, 22, 22A, 22Y, 30, 30A, 31, 38 jelzésű járatok a Városháza megállóhely helyett az Aradi vértanúk útja, Megyeháza megállóhelyen állnak meg.

Az 1, 6, 7, 11, 11B, 14, 17, 17A, 17B, 37, CITY jelzésű járatok a Virágpiac, Újváros, Sziget, Pinnyéd, Sárás és Bácsa irányába a Teleki László utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Aradi vértanúk útja útvonalon közlekednek. Nem érintik az Aradi vértanúk útja, Megyeháza megállóhelyet, de a Bajcsy-Zsilinszky út (CITY) megállóhelyen megállnak.
A belváros irányába a Jókai utca – Szent István út – Honvéd liget – Aradi vértanúk útja – Árpád út – Teleki László utca – Szent István út útvonalon közlekednek az autóbuszok.
Ezek az autóbuszjáratok az Aradi vértanúk útja, Megyeháza megállóhelyen már nem állnak meg.