A két győri lány melett négy veszprémi fiatal is a válogatott tagja, akik nemrég még a zöld-fehér utánpótlásrendszerbe tartoztak. Bárány Krisztina, Tóth Gabriella, Kurucz Ivett és Szemerey Zsófi is fontos tagjai a csapatnak.

A lányok a csoportban egy izgalmas meccsen Spanyolország ellen szoros győzelemmel(22-21) kezdtek, majd Szlovénia válogatottját fektették két vállra(31-28). A csoport utolsó meccsén Svédország ellen 20-16-ra diadalmaskodtak Hajdú János lányai. A középdöntőbe így maximális pontszámmal jutottak be a csapatok, ahol az első meccssen Hollandia is kapitulált. A hollandok 15-9-re is vezettek, de a magyar lányok rendezték a sorokat, és előbb egyenlítettek, majd a vezetést is átvették. A győzelem már nem forgott többet veszélyben. A lányok ma este 8-kor a házigazda dánok ellen meccselnek az elődöntőért.

Korsós Dorina már 20 gólt szerzett a tornán, Sirián pedig 11-et. Rajtuk kívül a győri kötődésűek közül Bárány 16 gólnál jár, Tóth 13 míg Kurucz 3 gólt szerzett.

A mérkőzést ITT meg lehet tekinteni!