Görbicz Anita, a Győri Audi ETO csapatkapitánya szerint egy nagyon hatékony felkészülésen van túl a hazai csapat, és jó hangulatban várja az idei első nagy megmérettetést: „Remek állapotban vagyunk, a nyár elején volt időnk kipihenni az elmúlt szezont. A BL-eufória azért tart még, remélem, egyhamar nem is múlik el. Az elmúlt egy hónapban rengeteget dolgoztunk, ebben a lanzarote-i edzőtábornak is jelentős szerepe volt, Ambros munkáját egy exkommandós szakember is segítette. Persze bomba formában még nem vagyunk, de ennek nem is most van itt az ideje.” Az elmúlt hetekben biztató eredményeket produkált a csapat a felkészülési mérkőzéseken: „Az első meccsek elég jól sikerültek, amelyen sokat segített, hogy szinte teljesen együtt maradt a tavalyi csapatunk. A két új játékosunk pedig vérprofi, akiknek nem okoz gondot a beilleszkedés. Mindketten gyorsan felvették a fonalat, napról napra jobban összecsiszolódunk. Ebben a folyamatban nagy lökést fog adni nekünk a hét végi torna, hiszen három nap alatt három meccset játszunk nagyon jó ellenfelekkel, tehát rengeteg lehetőségünk lesz továbbfejleszteni a védekező és támadójátékunkat.” A PwC Handball Fiestával kapcsolatos elvárásait az alábbiak szerint fogalmazta meg a győri klasszis: „Győzelmet várok magunktól, de nem ezen lesz a hangsúly. Hazai pályán meg szeretnénk nyerni a tornát, hiszen a közönségünknek is szeretnénk örömet okozni, de az igazi megmérettetések majd szeptembertől és októbertől jönnek a bajnokságban és a BL-ben.”


A PwC Handball Fiesta programja:

augusztus 23. péntek:
15.00: HC Lipcse - Rostov Don
17.00: RK Krim – WHC Vardar SCBT
19.00: Győri Audi ETO – Metz HB

augusztus 24. szombat:
13.00: RK Krim – Rostov Don
15.00: WHC Vardar SCBT – Metz Handball
17.00: Győri Audi ETO – HC Lipcse

augusztus 25. vasárnap:
14.00: mérkőzés az 5. helyért
16.00: bronzmérkőzés
18.00: döntő