Egy utánpótlás edzőnek minden évben új csapatot kell építenie. Mire élvezhetné egy évad eredményeit, már kezdőik az új szezon egy új gárdával. Nem fájó ez egy kicsit?
Ez a feladatunk, ezt tudomásul kell venni, és ennek megfelelőn kell az edzésmunkát is végeznünk. Ha egy általam nevelt játékos feljebb kerül, annak örülni kell.

Mi a motivációd, mint kézilabda-palánták képzését végző szakembernek?
A legfontosabb cél a játékosok nevelése, és minden évfolyamból minél több tehetséges, jól képzett játékos feladása a magasabb korcsoport számára. Végcélként pedig az, hogy majd valamikor a nagycsapatban kapjanak szerepet. Emellett, illetve ez után természetesen az eredmények, az eredményesség is jelentős, ad egyfajta visszaigazolást. A gyereknek és edzőnek is megmutatja, jó úton haladnak-e vagy sem. Azt nem szabad tekintet nélkül hagyni, hogy ez a két szempont nem mindig találkozik. Ha hajszoljuk az eredményeket, az a tehetséggondozás rovására válhat. Olykor azonban nem a legjobb az eredmény, például nem vagy első egy bajnokságban, mert a legtehetségesebb játékosaid már fentebb lévő korosztályban játszanak. Ez a két, ambivalenciát hordozó cél elhatárolása egy egész utánpótlásképző rendszer alapjait kell, hogy képezzék.

Melyik cél kap prioritást a Győri Audi ETO utánpótlás rendszerében?
Itt az Audi ETO-nál és számomra is a tehetséggondozás az elsődleges szempont. Az a szakmai koncepció, hogy a legjobb játékosok mindig a tudásokhoz mérten jussanak játéklehetőséghez, és a lehető leghatékonyabb terhelés mellett minél jobb és több játék- és edzésszituációt kapjanak. Ha a tavalyi évet nézzük, a legtehetségesebb junior játékosok összesen kb. 5 meccset játszottak a saját korosztályukban, mert a felnőtt csapatban lehettek. Itt megint előjön az előbb feszegetett ellentmondás. Ha ők nem kaptak volna tudásuknak megfelelő sanszot, akkor eredményesebb helyen zárhatott volna a junior csapat a saját bajnokságában. De nálunk a szakmai irányultság nem ez. Nem az az elsődleges, hogy mindig megnyerjünk mindent, még annak árán is, hogy a legtehetségesebben mindig visszajátszanak.
Az utánpótlás rendszerünk egészét tekintve a fontos az egyéni tehetségfejlesztés előtérbe helyezése, a legtehetségesebbeknek megadni a továbbfejlődés lehetőségét, még akkor is, ha a csapatra levetített összeredmény rovására megy is ez. Ehhez azonban nélkülözhetetlen, hogy Klub szinten meghatározott, hogy mi a cél, és ennek érdekében következetes végezzük a szakmai munkát.

A junior és az ifi csapat együtt edz, minek köszönhető ez, jó ez így?
Ez a rendszer volt már, amikor én idekerültem, de azt tapasztalom, hogy működik a dolog. Ez a korosztály nagyon átjárható, az ifisták abszolút képesek jásztani a juniorban is, és ez nagyon sokszor indokolt, mert a magyar ifjúsági bajnokság nem mindig olyan színvonalú, ami a gyerekek fejlődését szolgálja.

Egy csapathoz két edző jár. De egy duplacsapathoz?
Ahogy az előbb említettem a juniorok és az ifisták gyakorlatilag egy csapatot alkotnak, így elegendő a két edző. Az aktív együttműködés viszont elkerülhetetlen a két szakember között, hiszen minden edzésen közösen dolgoznak a lányokkal. Ilyen létszámhoz és a hatékony edzésmunkához viszont szükséges, hogy ketten legyünk a lányok mellett. Ezáltal van lehetőségünk differenciálni, specifikálni. Így lehet igazán jól dolgozni. Nem beszélve arról, ha nekem a felnőttel van dolgom, akkor a Laci (Gyulai László – szerk.) veszi át a szerepemet.

Milyen a munkamegosztás közöttetek?
Teljesen partnernek tekintem Lacit. Meghatározzuk, milyen súlypontok vannak. Mindig leülünk és megbeszéljük az adott hónapot, hetet, és egy edzésen belül azt is, ki mit fog csinálni. Azon kívül nyilvánvalóan szabadkéz van, és ez nagyon fontos. Én hagyom a kollegámat dolgozni, mert ismerem mint embert, és elismerem mint szakembert, ezt bizalom nélkül nem lehet. Ha esetleg valami nem tetszik, azt is meg tudjuk beszélni.

Egy-egy szezon kezdetekor a csapatkialakítás hogyan történik?
Alapvetően a saját utánpótlásunkból táplálkozunk, de kapunk játékosokat oldalágról is. Év közben egy utánpótlás edző mindig nyitott szemmel jár, és az akadémiai képzésnek köszönhetően, be tudjuk hozni a legtehetségesebbeket az ország bármely részéről. Nyitott és átjárható ez a rendszer, és a befogadóképessége is nagy.

Hogyan sikerült a felkészülési időszak?
Az edzéslehetősséggel és -munkával nem volt probléma, amit azonban be kell kalkulálni, az egy kicsit más, mint a többi klubban. Nagyon sok gyerek van a korosztályos válogatottakkal. Ők a felkészülést később kezdik meg, mint a többiek, hiszen nyáron, mikor hazatérnek egy-egy világversenyről, kapnak pihenőt. Ezt tudomásul kell venni, e miatt nem siránkozni kell, hanem alkalmazkodni hozzá. Ez jó dolog, hiszen 6-8 korosztályos válogatott játékos mindig van az ETO-ból, ami az utánpótlás-nevelő edzők munkáját nagyban minősíti. De egy speciális helyzetet kell ezzel megoldanunk.
Szeptember közepére, október elejére alakul ki a csapat, áll össze a játék. Ekkorra azonban már gyakorlatilag benne vagyunk az 5. fordulóban.
A felkészülésről én alapvetően azt vallom, hogy nem szükséges sok edzőmeccs, inkább dolgozni kell, napi 2-3 edzés ilyenkor megszokott, aztán az iskolai időszakban a napi kettő; egy akadémiai és egy délutáni edzés. Az, hogy a jó edzéskörülmények is adottak hozzá, mindenképpen hozzáadott értéket képviselnek.

A nagycsapat mellett is edzősködsz. Mennyivel másabb a junior-ifi edzésmunka, mint a felnőtteké?
Én szisztematikusan és szándékosan próbálom úgy alakítani, hogy a junior és az ifi teljesen olyan rendszerben dolgozzon, mint a felnőtt csapat. Ambros (Ambros Martín vezetőedző – szerk.) személyisége és nyitottsága rendkívüli. Folyamatosan figyelemmel kíséri a fiatalokat, és rendszeresen kéri, adjak föl egy-egy játékost neki edzésre, de nem csak bójának vagy passzológépnek, hanem egyéni képzésekre. Azt gondolom, ha mi is abban a rendszerben dolgozunk, mint a felnőtt csapat, sokkal könnyebb az átmenet, mikor ezek a gyerekek a felkerülnek. Emellett nyilvánvaló, hogy a magam szakmai elképzeléseit is beleviszem az edzésmunkába, de a rendszer, a szisztéma illeszkedik a nagycsapatéhoz.

 

Ilyen szempontból szerencsés, hogy mindkét csapatnál ott lehetsz.
Ez nincs mindenhol így, ez ETO-s sajátosság, amivel élni kell, és nagy lehetősége a rendszerünknek. Ezt nyugodtan nevezhetjük ETO-stílusnak.