Az U11-es lányok az egyik legnagyobb riválist, az Éles Kézisulit tíz gólos különbséggel utasították maguk mögé. „A mai két fordulóban Körmenden ismét remekeltek a lányok. Csodálatosan szép játékkal gyűjtöttük be a 2-2 pontot” – értékelte a lányok teljesítményét edzőjük Kántor Kata.
Vasárnap az U13 és U12 csapatunk Pápára utazott a Gyermekbajnokság 7. és 8. fordulójára. A meccs-sorozatot az idősebbek kezdték a mosonszolnoki csapat ellen, ami fiataljaink számára „sima meccs volt”, Ruskó Katalin edző elmondása szerint, amit az eredmény is hűen tükröz.
Második felvonásban az U12 vívott csatát az Éles Kézisulival „nagyon magas színvonalú mérkőzésen – dícsérte tanítványait Kun Attila edző. – Óriási motivációval játszottunk, Sok esetben visszaláttam azt a taktikai variációt, amit erre a meccsre gyakoroltunk. Emellett sok bosszantó hibát is ejtettünk, amelyek nélkül simább lehetett volna a találkozó.”
Zárásként a két ETO-csapat vívott meg egymással. Szoros mérkőzésen az U12 társaság bizonyult ezen a napon a jobbnak.
Az ETO-ETO mérkőzés edzőmérlege:
U13 csapat edzője Ruskó Katalin: „A mérkőzésen összesen hat fogott kapura lövésünk volt, a kapusteljesítmény most gyengébb volt, ami abból is következett, hogy sok ziccerlövést kaptunk. Támadásban hiányoztak az átlövések. Egy jó iramú meccset játszottunk, sok dolgot visszakaptam a gyakorlásunkból. Kezdünk csapatként működni. Elkeseredésre nincs okunk.”
U12 csapat edzője Kun Attila: „Nagyon fáradtan kezdtünk. A felállt fal elleni játékunk egészen jó volt. Az első mérkőzésünkhöz képest sokat fejlődött az ellenfél.”

Gyermekbajnokság, U11, Tóth László régió, 7. forduló
Rendészeti SZKI, Körmend
2014.11.08. 11:30
Ajkai Trampolin SE – Győri Audi ETO KC: 3 -36 (1 – 18)
Játékvezetők: Hegyi Gábor, Miskei Balázs
Gyermekbajnokság, U11, Tóth László régió, 8. forduló
Rendészeti SZKI, Körmend
2014.11.08. 14:00
Győri Audi ETO KC – Éles Kézilabda Iskola SE: 26 – 16 (16 – 5)
Játékvezetők: Hegyi Gábor, Miskei Balázs

Gyermekbajnokság, U13, Tóth László régió, 7. forduló
Városi Sportcsarnok, Pápa
2014.11.09.
09:00: Győri Audi ETO KC I. U13 – Mosonszolnoki SE: 30 – 9 (18 – 1)
10:40: Éles Kézilabda Iskola SE – Győri Audi ETO KC II. U12: 16 – 17 (8 – 9)

Gyermekbajnokság, U13, Tóth László régió, 8. forduló
Városi Sportcsarnok, Pápa
2014.11.09. 13:10
Győri Audi ETO KC I. U13 – Győri Audi ETO KC II. U12: 20 - 24 (10 - 11)