A meccsek eredményei részletesen:

A 2006/2007-es szezonban találkoztunk először, méghozzá a negyeddöntőben. Az ETO-nak néhány éves BL-tapasztalata volt, míg a Larvik már évek óta megmérette magát a legrangosabb kupasorozatban. Ennek ellenére az oda- és visszavágót is megnyertük:
Larvik-ETO: 22:28
ETO-Larvik: 27:23.

A Larvikot Karl-Erik Böhn vezette, míg az ETO-t Róth Kálmán.

A következő találkozásunk 2010-ben volt, amikor a középdöntőben kerültünk össze. Érdekesség, hogy ebben az évben Raph Tervel még a Larvik csapatát erősítette, a norvég meccsen játszott is, de Győrbe nem utazott el. Ekkor a hazai meccsen ötgólos győzelmet sikerült aratnunk, míg Norvégiában kétgólos vereséget szenvedtünk. Heidi Löke ekkor még a mi életünket keserítette: Larvikban 10 gólt dobott nekünk. Az edzők Karl Erik Böhn és Konkoly Csaba voltak.
Larvik-ETO: 29:27
ETO-Larvik: 28:23

A 2010/2011-es szezonban is egy győzelem-egy vereség a mérleg a középdöntőben, érdekes módon mindkét meccsen viszonylag meggyőző fölénnyel. Ez volt Heidi Löke utolsó éve a Larvikban, az edzőjük pedig már Tor Moen. Az ETO-t Konkoly Csaba vezette.
Larvik-ETO: 16-25
ETO-Larvik: 18:24

2011/2012-ben már nálunk játszott a norvég beálló, és a csapatunkat azon a tavaszon már Karl Erik Böhn irányította. Ekkor is a középdöntőben találkoztunk, itthon 9 góllal vertük őket, míg a biztos továbbjutás ismeretében Larvikban 7 góllal kaptunk ki. Ole Gustav Gjekstad ebben a szezonban vette át a Larvik edzői székét.
ETO-Larvik: 31-22
Larvik-ETO: 32-25

A 2012/2013-as szezonban a középdöntőkben és a döntőben is találkoztunk velük. Ebben az évben egyszer sem tudtak a norvégok megverni bennünket, a középdöntő mindkét meccsén 6 góllal nyertünk, az emlékezetes BL-döntőben pedig idegenben 3, majd itthon egygólos győzelmet arattunk.
BL-középdöntő:
Larvik-ETO: 18:24
ETO-Larvik: 30-24

BL-döntő:
Larvik-ETO: 21:24
ETO-Larvik: 23:22

Tavaly szintén tavasszal futottunk össze, ekkor sem bírtak az ETO-val, stabil játékkal múltuk felül őket.
2013/2014: BL középdöntő
Larvik-ETO: 23-29
ETO-Larvik: 31-29

A következő öszecsapásunk tehát február 1-jén lesz Győrött, amelyre már kaphatók a jegyek a www.jegymester.hu oldalon, és a győri Látogatóközpontban (Baross utca 21.) Várunk minden szurkolónkatt!