Ambros Martín: „Számunkra a hétvégi meccsek most a FINAL4-t jelentik. Két nap alatt két sorsdöntő mérkőzést játszunk, ahol mindkét alkalommal a legjobbunkat kell nyújtanunk. Semmi másra nem szabad figyelnünk, csak a saját játékunkra. Mint ahogy máskor is, most is optimista vagyok a hétvége kimenetelét illetően. Sajnálatos módon van egy komoly sérülésünk egy fiatal játékos, Tóth Gabi személyében, amely miatt nagyon szomorú vagyok, mert erre a szezonra az volt a legfőbb kívánságom, hogy a sérülések kerüljenek el bennünket. Az irányító posztot a hétvégén Kovacsics Anikó és Nycke Groot fogja megoldani, hosszabb távon pedig Görbe visszatérése is segít ezen a helyzeten.”

Korsós Dorina: „A hétvégi meccsen kicsit megijedtem, mert az ütéstől egy darabig szédültem. Utána órákig úgy éreztem magam, mintha lebegnék, kellett idő, hogy rendbe jöjjek. Szerencsére nincs komoly bajom, teljes értékű munkát tudok végezni. A kvalifikiációra nagyon készülünk, szeretnénk sikerrel venni ezt az első komoly akadályt. Az ellenfeleket nem nagyon ismerjük, még nem játszottunk velük, és kevés róluk a videó anyagunk is. Mindenképpen az a fontos, hogy a saját játékunkat játsszuk támadásban és védekezésben is, és akkor nem lehet baj.”