A dánok edzője, Helle Thomsen azon kevés női edzők egyike, akik csapatukkal a Bajnokok Ligájában szerepelnek. Thomsen jelenleg csak a dán bajnokcsapatra koncentrál: az előző szezon végén befejezte munkáját a svéd nemzeti válogatottnál, amit egy Európa-bajnoki bronzéremmel sikerült megkoronáznia Budapesten. Thomsen és csapata szintén Budapesten részt vett az első BL négyes döntőn, ahol végül a negyedik helyet sikerült megszerezniük. Néhány hónappal később gyorsan szertefoszlott a következő sikeres BL-sorozatos álom, meglepetésre az FCM a selejtezőben alulmaradt a szerb bajnok Kragujevaccal szemben. Bár szomorúan kezdődött, azért trófeákkal zárták a 2014-15-ös szezont: Thomsen csapata megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját és a dán bajnokságot is, így selejtező nélkül került a BL főtáblájára. Ez után a siker után két kulcsjátékos is elhagyta a klubot, és délkeletre vette az irányt: Nycke Groot Győrbe, Line Jorgensen pedig Bukarestbe szerződött. Az újonnan érkezők közül a legnagyobb nevek a dán Luise Burgaard, aki Viborgból érkezett és a svéd irányító Johanna Ahlm, aki az Eisberget hagyta ott az FCM kedvéért. Emellett a szerb kapus Ana Vojcic csatlakozott Sabine Englerthez. A dán bajnoknak óriási akadályokat kell legyőznie, hogy túljusson a csoportkörön, a kétszeres BL-győztes Győrrel, a kétszeres Final4 résztvevő Vardarral, és a rekordszámú kupát magáénak tudható Hypoval kell szembenéznie a C csoportban. A cél természetesen az, hogy továbbjussanak a középdöntőbe. „A Bajnokok Ligájában játszani minden klub és játékos álma. A BL-ben a legnagyobb klubcsapatok csapnak össze, és hálásak vagyunk, hogy ennek a részesei lehetünk. Minden játékos, szponzor és szurkoló nagyon izgatott, hogy szerepelhetünk ebben a fantasztikus sorozatban. Azért harcolunk, hogy minél tovább meneteljünk.” – nyilatkozta Hans Peter Riis, az FCM menedzsere. Sabine Jacobsen az FCM csapatkapitánya szerint: „Rendkívül nehéz a sorsolásunk, de nagyon várjuk, hogy szembekerüljünk Európa legjobb csapataival.

A dánok első BL-mérkőzésüket az osztrák Hypoval játszották az elmúlt hétvégén, amely a Midtjylland győzelmével végződött:

FC Midtjylland (DEN) - Hypo Niederösterreich (AUT) 33:21 (14:11)

Miután a dán bajnok Midtjylland tavaly kihagyta a Bajnokok Ligáját, nyilvánvalóan extra motivációval igyekezett bebizonyítani, hogy valóban a BL-ben a helye. A fiatal Hypot elhagyták az elmúlt két szezon keretének nagy nevei, ezért a Midtjylland számára nem feltétlenül ez a mérkőzés jelentette az igazi mércét. Emellett viszont mégis látható volt a csapat sziklaszilárd teljesítménye, amely figyelmeztetés lehet a további ellenfelek számára.
A hazaiak hatalmas iramot diktáltak, és számos gyors ellentámadást hajtottak végre, ezt többek között egy 12-1-es gólsorozat is bizonyítja, amely mindenképpen alátámasztja a tradicionális skandináv iskolát. A rengeteg gyors és demoralizáló gól alapja a szilárd védekezés volt, amely ellehetetlenítette a vendégek támadásait, és utat nyitott a támadások széles repertoárjának a meglehetősen egyoldalú második félidőben. A dánokat az új igazolás Louise Katharina Burgaard és a kilenc gólig jutó Trine Ostergaard Jensen vitte a hátán, aminek eredményképpen a félidőt 14-11-gyel zárták. A második félidőben 17-14-nél a Midtjylland két sebességgel feljebb kapcsolt, és egy 8-0-s rohamot produkált a következő 12 percben, amellyel gyakorlatilag eldöntötte a meccset. Jensen gyakorlatilag megállíthatatlan volt, a Hypo pedig elfogyott, ötlettelenül játszott támadásban, védekezésben pedig magára hagyták kapusukat, az orosz Sanko-t. Jensen kilenc gólja mögött Johanna Marie Helene Ahlm ötöt vágott, Burgaard pedig négy gólnál állt meg. 

A Midtjylland elleni mérkőzésünkre vasárnap, október 25-én 19 órakor kerül sor az Audi Aréna Győben.

A meccsre még kaphatók bérletek és jegyek online (www.jegymester.hu) és a győri Látogatóközpontban egyaránt.

Hajrá ETO!