Az első játékrészben nem adtunk esély az ellenfélnek. Az első perctől nagyon jól védekeztünk, Kiss a kapuban sorra hárította a Hypo próbálkozásait. Számos lerohanást tudtunk értékesíteni, de felállt fal ellen is türelmesen és szépen jétszottunk. Tíz gól különbség is volt közte több alkalommal, az első harminc percet követően kilenc gólos előnnyel mentünk az öltözőbe. 

A második játékrészben játékunk lendülete nem változott, azonban koncentráltságunk alább hagyott. Támadásban jobban megtalálta az ellenfél a réseket, és elég sok hibával játszottunk. Győzelmünk azonban nem volt kérdéses, a végén nyolc góllal tudtunk nyerni.

Orbán Adrienn góllal tért vissza: "Az utolsó BL gólom pont akkor volt, amikor megsérültem. Nagyon boldog vagyok, mert úgy érzem a lábam szinte ugyanolyan mint volt, ugyanolyan stabilnak érzem. A gyorsaságom is kezd visszajönni, és napról napra egyre jobb. Ezen a mérkőzésen azt kérte tőlünk Ambros, hogy csak magunkra figyeljünk, azt csináljuk amit tudunk, mert lesznek sokkal keményebb meccsek is, ahol hibák nélkül kell majd játszanunk. Az első félidővel elégedettek lehetünk. A második félidőben tartotta az ellenfél a tempót, sőt gyorsítottak is rajta."