Túl vagyunk a szezon őszi szakaszán, lezárult a BL csoportkör, ahol csoportunkban az első helyen, 5 ponttal megyünk tovább a középdöntőbe. Mindezek fényében hogyan értékelhető a mögöttünk lévő időszak?
 

Ha a továbbjutó csapatokat nézzük az egyes csoportokból, megjegyezhetjük, hogy a mi csoportunkban mind a három csapat veszített pontot egymás ellen. Jelenleg nem igazán tudjuk, hogy ennek az-e az oka, hogy ez volt a legerősebb, legkiegyensúlyozottabb csoport, vagy pedig a többi, veretlen csapat erősebb a mieinknél. Ezt a kérdést majd az idő fogja megválaszolni.

A csapat fele cserélődött a nyár során, hogy látod jelenleg a csapat épülését?

A csapatunk megfelelően épül, de nem teljesen a saját optimális elvárásaink szerint. Sok munka van még hátra, hogy a csapat összeérjen, a világverseny után folytatjuk az építkezést. 

Egyes játékosaink sérülésből és szülési szabadságról tértek vissza, előzetesen mire számítottál az ő beépülésükkel kapcsolatban, hogyan kalkuláltad a formájukat?

Mindkét esetben nagyon nehéz megbecsülni a játékba való visszatérésnek, és a régi forma visszatérésének idejét. Hiszen minden játékos és minden eset különbözik, ahogy annak rehabilitációja is, de nagyon fontos a mentális szempont is. Továbbá ne felejtsük el, hogy itt topjátékosokról beszélünk, akiknek a régi csúcsformáját szeretnénk viszontlátni. Türelmesek vagyunk, és nagyon örülünk annak, hogy már mindannyian teljes értékű munkát végeznek, mindannyian játszanak, és szépen haladnak a folyamatban.

Januárban nagyon fontos meccsekkel kezdünk. Mikor kezdi a munkát újra a csapat a világverseny után?

A 16 játékosunkból 14 már a nemzeti csapattal edz, nagy részük biztosan ott lesz a dániai világbajnokságon. A világverseny után egy hét pihenőt mindenképpen kap mindenki, tehát a helyezéseiktől függően valószínű nem egyszerre térnek majd vissza Győrbe. A két ünnep között már együtt lesz a csapat, tehát egy hetet biztosan tudunk együtt edzeni, mielőtt elkezdődik a szezon második fele.

A középdöntőben a Podgorica, a Savehof és a Bukarest lesznek az ellenfeleink. Bizonyára követted a csapatok mérkőzéseit és játékát a csoportmeccsek során, mit gondolsz ellenfeleinkről? Mi lehet az erősorrend, hogyan tudunk ellenük készülni?

Az ellenfelek jelenlegi formája, állapota kevésbé fontos. Az sokkal érdekesebb lesz, hogy januárban és februárban hol fognak majd tartani, miután maguk mögött tudnak egy igazán kemény világbajnokságot, amelynek extra tétje is van, hiszen kvalifikációs lehetőséget jelent a 2016-os olimpiára. Persze ha magukat a csapatokat, az ott játszó játékosokat nézzük, akkor a legkeményebb ellenfél a Buducnost és a Bukarest lesz, de a valóság majd januárban fog kiderülni.