Néhány napja csak, hogy a Győri Audi ETO KC a Bajnokok Ligája negyeddöntő első mérkőzésén szoros küzdelemben, a végjátékban egy góllal kikapott a francia Metz Handball otthonában. Ambros Martin vezetőedző pozitívan áll a visszavágó gondolatához, a játékosok eltökéltsége és motiváltsága kulcsfontosságú tényező lesz a mérkőzés kimenetelében, nem beszélve a győri szurkolók támogatásáról, mely rengeteg kihíváson átsegítette már Görbiczéket.
Rövid pihenő után újra munkába állt a csapat, gőzerővel készülnek a szombati találkozóra - a felkészüléssel kapcsolatban Danyi Gábort és Hársfalvi Juliát szólaltattuk meg.

Danyi Gábor: „Az első mérkőzés nem úgy alakult, ahogy vártuk, de mindenképpen pozitívum, hogy ötgólos hátrányból felálltunk. Abszolút nem kell azzal foglalkoznunk, hogy mi volt az első mérkőzés eredménye – hazai pályán a legjobbunkat kell nyújtanunk. Nagyon alaposan készülünk, és azt gondolom, hogy ha a védekezésünk feljavul, akkor nem lehet kérdés a továbbjutásunk.”

Hársfalvi Júlia: „Úgy érzem, jó formában vagyunk, a szezon ezen időszakában természetesen a fáradtság is közrejátszik, de ez nem akadálya annak, hogy felpörgessük magunkat a hétvégére. Nagyon fontos mérkőzés következik, amit mindannyian várunk és teljes koncentráltsággal készülünk rá.” Nemrégiben kisebb sérüléssel bajlódott a győriek balszélsője, állapotáról pozitívan nyilatkozott – „Nap, mint nap dolgozom azért, hogy a sérülésemnek nyoma se látszódjon, és bármikor számíthassanak rám a csapatban. Biztos vagyok benne, hogy a fantasztikus hazai szurkolóink és közönségünk segíteni fognak a nehéz visszavágón.”

A mérkőzést a Diana-Carmen Florescu – Anamaria Stoia román játékvezető páros vezeti.

Felhívjuk tisztelt szurkolóink figyelmét, hogy a mérkőzésen teltház várható, ezért kérjük az esetleges torlódás és hosszas sorban állás elkerülése érdekében érkezzenek időben az Audi Aréna Győrbe, és a belépéshez használják az oldalsó bejáratokat is!

Szurkoljunk a Győri Audi ETO KC csapatának a helyszínen és a TV képernyők előtt, hogy sikerrel vegye a negyeddöntő utolsó kihívását, mely egyben a FinalFourba vezető belépőjét is jelenti!

A találkozó élő televíziós közvetítése 2017. április 15-én (szombaton), 18.45-ös műsorkezdéssel a sport1 TV-n követhető nyomon.
Hajrá ETO! Hajrá Győr!