Véget ért a 2016/2017-es kézilabdás szezon utánpótlás csapataink számára is, évzáró vacsorával búcsúztunk játékosainktól, edzőinktől, kollégáinktól.

„Nagyon jó érzés azt látni, hogy ilyen fantasztikus utánpótlással rendelkezik klubunk, akik kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhetnek. Külön öröm, hogy sikerült olyan tehetségeket kiválasztanunk, akik már a felnőtt csapatban bontogathatják szárnyaikat, s az alacsonyabb korosztályokból is rendre jó visszajelzések érkeznek edzőinktől.
Szeretnék köszönetet mondani az edző kollégák mindennapos fáradságos munkájáért, akik folyamatosan frissítve tudásukat arra törekszenek, hogy minél több ismeretet adhassanak át játékosaiknak.
Felnőtt csapatunk elérte az idény elején kitűzött célt, megnyertük a Bajnokok Ligáját – fontos azonban kiemelnünk szponzorainkat, támogatóinkat, akik nem csak mögöttük, hanem az utánpótlás bázisunk mögött is ott állnak. Igyekszünk a jövőben a kor követelményeinek megfelelő feltételeket biztosítani minden területen, legyen szó felszerelésről, szakmai előrelépésről. A sporttudományi ismereteken alapuló képzésre komoly hangsúlyt fektetünk, a felkészülés integráns részét képezik.
Lebegjen továbbá mindenki szeme előtt játékostársai példája, akik kemény munkájuknak köszönhetően profi szerződéssel csatlakozhatnak a felnőtt kerethez és világsztárok oldalán bizonyíthatnak.
Gratulálunk csapataink sikereihez, jó nyarat és jó pihenést kívánok mindenkinek!”
– mondta dr. Bartha Csaba értékelő beszédében.


A klubelnök köszöntőjét követően említésre kerültek a szezon legszebb eredményei:


NBI/B junior 2. hely – edzők: Bognár Róbert és Tóth Lászlóné
Csapat: Ács Bianka, Csekő Brigitta, Dezséri Zsófia, Fazakas Barbara, Gősi Luca, Herbák Kitti, Horváth Virág, Kiser Panna, Molnár Viktória, Nagy Zsófia, Németh Petra, Pap Mercédesz, Rácz Adrienn, Rancz Rebeka, Sülye Ágota, Szabó Dorina, Takács Inez, Takács Rebeka, Torma Eszter, Tóth Nikolett, Zsiray Anna
Masszőr: Molnár Tamás


NB I junior: 3. hely – edzők: Bognár Róbert és Tóth Lászlóné
Csapat: Ács Bianka, Afentáler Sára, Binó Boglárka, Büki Angyalka, Gősi Luca, Horváth Virág, Hudák Emma, Imrei Réka, Kellermann Dóra, Kiser Panna, Moharos Vivien, Molnár Viktória, Pál Tamara, Pap Mercédesz, Rácz Adrienn, Rancz Rebeka, Szilovics Fanni, Takács Inez, Takács Rebeka, Torma Eszter, Varga Emőke
Masszőr: Molnár Tamás


Országos Kiemelt Serdülő Bajnokság: 1. hely – edzők: Kun Attila és Pigniczki Krisztina
Csapat: Andróczki Flóra, Barcza Rebeka, Biró Dorina, Csekő Brigitta, Dezséri Zsófia, Farkas Johanna, Gerháth Kincső, Herbák Kitti, Horváth Nikolett, Kürthi Laura Klaudia, Lanczo Barbara, Lengyel Eszter, Mészáros Regina, Mészáros Réka, Nagy Zsófia, Németh Zsuzsanna, Somogyi Liza, Sülye Ágota Sára, Takács Virág, Tóth Krisztina Katalin, Tóth Nikolett, Világos Diána
Masszőr: Molnár Tamás


Országos Nyílt Serdülő Bajnokság: 1. hely – edző: Bordásné Horváth Marianna
Csapat: Barcza Boglárka, Bozsó Kinga, Csékei Vanessza Fanni, Franka Ramóna, Horváth Sára, Kiss Luca, Kovács Virág, Majsa Virág, Mészáros Andrea, Mészáros Rebeka, Molnár Zsófia, Németh Nikolett, Németh Petra, Patócs Natasa, Pethes Flóra, Pirk Tamara, Polócz Tamara, Terei Vivien, Tóth Antónia, Varga Dzsenifer
Masszőr: Csere Melinda

NBI/B felnőtt 7. hely – edzők: Bognár Róbert és Tóth Lászlóné
NB II felnőtt: 7. hely – edző: Bordásné Horváth Marianna
NB I ifjúsági: 5. hely – edzők: Kun Attila és Pigniczki Krisztina
Gyermekbajnokság U13 Kiemelt osztály: Középház 1. hely
– edzők: Pigniczki Krisztina és Fekete Kitti
Gyermekbajnokság U13 II-es osztály: 1. hely – edző: Pánczélné Ruskó Katalin
Gyermekbajnokság U11 I-es csapat: Országos elődöntő 3. hely – edző: Kántor Katalin
Gyermekbajnokság U11 II-es csapat: Országos döntő 1. hely – edző: Horváth János
Kisiskolás Bajnokság U10: Valamennyi mérkőzést győzelemmel zártak – edző: Hoffmann-né Czérna Erzsébet
Kisiskolás Bajnokság U9: 10 mérkőzésből 8 győzelem – edző: Fekete Kitti

Középiskolai V-VI. korcsoportos diákolimpia országos döntő: Bercsényi iskola 1. hely – edzők: Róth Kálmán és Tóth Lászlóné
Általános iskolai IV. korcsoportos diákolimpia országos döntő: Kölcsey iskola – edző: Kun Attila
Általános iskolai III. korcsoportos diákolimpia országos döntő: Gárdonyi iskola – edző: Gellér Ferenc

Gratulálunk utánpótlás csapataink szép eredményeihez, jó pihenést kívánunk a nyári szünetben!