Nem is olyan rég még egymásnak feszült a két nagyágyú – Görbicz Anita és Anja Althaus – a májusi BL-döntőben, ahol a német beálló remek játékával komoly fejtörést okozott a győri együttesnek – ma már azonban csapattársakként, közös célokért harcolnak. Anja Althaus többször nyilatkozta, régóta dédelgetett álma, hogy a rengeteg egymás elleni küzdelmet követően a zöld-fehérek csapatkapitányának oldalán is kipróbálhassa magát, így a civil életben szövögetett terveit kissé elhalasztva úgy gondolta, nem mehet el a lehetőség mellett. Érzi magában az erőt, hajtja a bizonyítási vágy – bízunk benne, hogy sok szép pillanattal örvendeztet majd meg minket a szezon során!

Mikor kezdtél el kézilabdázni?
Öt éves koromban kezdtem – rengeteg minden mást is kipróbáltam, de mindig visszatértem a kézilabdához. Mondhatjuk, hogy szinte beleszülettem a kézilabda világába; édesanyám és nagynénéim is ezt a sportot űzték, így már kisgyerekként is rengeteg időt töltöttem a pálya szélén, mérkőzéseken.

Valószínűleg már sokadszorra szegezik hozzád a kérdést – mit szóltál, mikor megtudtad, hogy a friss BL-győztes Győri Audi ETO KC érdeklődik utánad? A TIPPMIX EHF FINAL4 döntőjében, drámai küzdelemben épp ellenük maradtál alul korábbi csapatoddal, a Vardar Skopjéval, sőt, a sajtótájékoztatón könnyek között a visszavonulásod is bejelentetted. Mi győzött meg mégis a folytatásról?
Amikor megtudtam, hogy a Győr komolyan érdeklődik utánam, az első pillanatban nem tudtam elhinni, hogy ez velem történik, egyáltalán nem számítottam rá. Egyszerre voltam boldog és lesokkolt, érzések komplett egyvelegét éltem át. Minden más korábbi ajánlatot visszautasítottam, tervezgettem a jövőmet, egyszer csak jött a győri telefon – az azért egy kicsit más érzés volt. Előtte tényleg úgy éreztem, hogy befejezem a kézilabdázást, egyáltalán nem számoltam ezzel a lehetőséggel. A sajtótájékoztató valóban nagyon emocionálisra sikerült – persze nem így szerettem volna búcsút inteni a kézilabdának, de be kellett érnünk a második hellyel, s mivel azt gondoltam itt a vége, elérzékenyültem.

A csapattársaid nagy részét már jól ismered a pályafutásod korábbi szakaszaiból – Te magad is többször említetted, hogy Görbicz Anita személye merőben befolyásolta a döntésedet, hogy győri színekben folytatod a játékot. Milyen érzés most – ellenfél helyett – csapattársként üdvözölni az ismerős arcokat?
A válogatott megmérettetéseken már sokszor szembetaláltuk magunkat egymással, különleges érzés most ugyanazon klub színeiben, közös célokért, együtt szerepelnem ezekkel a fantasztikus játékosokkal. Görbével közel egykorúak vagyunk, rengeteg alkalommal játszottunk egymás ellen – ellenfélként is nagyon kemény volt, aki hatalmas tiszteletnek örvend, így alig vártam, hogy személyesen is megtapasztaljam, milyen egy csapatban játszani vele.

Mivel töltöd a szabadidőd?
Az élsportolói életmód mellett nehéz kifejezetten hobbikról beszélni, szeretek filmeket és sorozatokat nézni, kimozdulni kicsit. Az időm nagy részét, ha van rá alkalmam, igyekszem a családommal és a barátaimmal tölteni.

Új klubod híres szurkolótáborához volt már szerencséd a másik oldalról, mi a véleményed róluk?
Bizony, nem egyszer megtapasztalhattam ellenfélként azt a hangulatot, amit teremtenek. Elhivatottak és szívüket-lelküket kiteszik a csapatért. Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lesz, hogy viszonyulnak hozzám, hogy immár nem ellenfélként kell rám gondolniuk. Rengeteg pozitív üzenetet, visszajelzést kaptam tőlük a közösségi portálokon az átigazolásom bejelentését követően, melyek azt az érzést keltették bennem, hogy szívesen látnak. Nagyon jó érzés volt aztán élőben megtapasztalni az első hazai felkészülési mérkőzés során, hogy mennyire támogatóak és micsoda légkört tudnak teremteni a csarnokba.

Mik a céljaid a szezonra?
Mindent elérni, amit csak lehet. Hatalmas élmény, hogy itt lehetek Győrben, így szeretném a lehető legtartalmasabbá tenni az ittlétem.

A magyar közmondás úgy tartja: „Három a magyar igazság!” Kétszeres BL-győztesként tudsz azonosulni vele?
Mindenképp! Az elmúlt néhány évben is azért harcoltam/harcoltunk a csapattársaimmal, hogy BL-t nyerjünk, azonban valami mindig félresiklott. Bízom benne, hogy itt ki fog jönni számunkra a lépés és minden úgy alakul, ahogy elterveztük. Azt hiszem, ezt a közmondást megjegyzem magamnak! Különben is, még van egy hely a karomon egy újabb csillagnak...

Ezek szerint a tetoválásaid összefüggésben állnak a kézilabdás karriered során elért eredményekkel…
Igen. A fenti két csillag (fotó) a BL-győzelmeket jelöli, még hagytam szabadon helyet, ahova szívesen elhelyezném a harmadikat (nevet). A kisebb csillagok a német bajnoki és kupagyőzelmeimet jelölik, míg a számok a németországi és dániai pályafutásom kezdetét – a macedón és a magyar számoknak még helyet kell találnom! A madár pedig a siker jelképe, az olimpiai láng pedig a 2008-as londoni olimpiai részvételre utal. 

Végezetül – mit üzensz a szurkolóknak?
Nagyon köszönöm a kedves fogadtatást, remélem, hogy egy remek szezon előtt állunk. Nagyon örülök, hogy itt lehetek, mindent meg is fogok tenni a sikerek érdekében, és tudom, hogy ők is ott lesznek, ha támogatásra van szükségünk.

Üdvözlünk a csapatban, reméljük, sikerül mindent megvalósítanod, amit elterveztél – és a csillag is a helyére kerül!