Több fronton is remekül helyt álltak a magyar lányok a hétvégén, hiszen míg a felnőttek Hollandia nemzeti együttesének vágtak vissza Eindhovenben, addig az ifjúsági válogatott Dabason, a serdülők pedig Balatonbogláron bizonyítottak felkészülési tornán.  Szoros csatában Kiss Éva remeklésével 22-23-ra győztek a mieink az EB-selejtező visszavágóján, az utánpótlás korosztályok pedig magabiztos tornagyőzelmet ünnepelhettek.
Gratulálunk!

Felnőtt válogatott
Hollandia – Magyarország: 22-23 (12-12)
Remek csapatmunkával és Kiss Éva kapuban nyújtott fantasztikus teljesítményével a magyar női kézilabda válogatott egygólos győzelmet aratott a VB-bronzérmes Hollandia ellen, a hétközepi EB-selejtező visszavágóján. Az idegenben szerzett gólok alapján kedvező helyzetben vannak a mieink, ha a hátralévő két fordulóból is győzelemmel távoznának – Koszovó és Fehéroroszország ellen – csoportjuk élén zárhatják a selejtezőket. Csak így tovább!

A csoport állása: 
1. Hollandia 6 p (+40)
2. Magyarország 6 p (+32)
3. Fehéroroszország 4 p (+13)
4. Koszovó 0 p

A csoport 1-2. helyezettje, valamint a hét selejtezőcsoport legjobb harmadikja jut ki a francia rendezésű Európa-bajnokságra.

A magyar válogatott további programja:
5. forduló, május 30., Pristina: Koszovó-Magyarország
6. forduló, június 2., Kecskemét: Magyarország-Fehéroroszország

 

Ifjúsági válogatott U18

A hazai rendezésű Négy Nemzet Tornája felkészülési hétvégén három nyertes mérkőzést követően, százszázalékos teljesítményt nyújtva megérdemelten állhattak fel a dobogó legfelső fokára az ifjúsági korosztály kiválóságai, soraikban Afentaler Sárával, Kellermann Dórával, Pál Tamarával és Varga Emőkével.
A pénteki, Hollandia elleni győzelmet a második fordulóban a norvégok elleni diadallal folytatták a mieink, végül pedig a dánok jöttek soron – a magyar együttes magabiztos menetelésének köszönhetően mindenkit maguk mögé utasítottak.


Fotó: MKSZ

Eredmények: 
Magyarország U18-Hollandia U18 39-27 (20-14)
Magyarország U18-Norvégia U18 33-21 (17-12)
Magyarország U18- Dánia U18 39-26 (19-14)

Végeredmény:
1. Magyarország
2. Hollandia
3. Norvégia
4. Dánia

A magyar női ifjúsági válogatott kerete:
Kapusok: SZABÓ Dóra (DVSC-TVP), MAGERA Noémi (NEKA), HADFI Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria).
Mezőnyjátékosok: AFENTÁLER Sára (Győri Audi ETO), ARANY Rebeka (Vasas SC), BÁNFAI Kira (FTC-Rail Cargo Hungaria), BORGYOS Panna (DVSC-TVP), KÁCSOR Gréta (GVM Europe-Vác), KELLERMANN Dóra (Győri Audi ETO), KUCZORA Csenge (Vasas SC), PÁL Tamara (Győri Audi ETO), SCHATZL Natalie (NEKA), SIMON Armilla (NEKA), STRANIGG Zsófia (MTK Budapest), SZABÓ Nina (NEKA), TÓTH Nikolett (FTC-Rail Cargo Hungaria), VARGA Emőke (Győri Audi ETO).
Szövetségi edző: BOHUS Bea

 

Serdülő válogatott U16

A magyar leány serdülő válogatott is méltán büszke lehet a hétvégi teljesítményére, a balatonboglári Négy Nemzet Tornáján Ausztria, Románia és Franciaország korosztályos legjobbjai felett arattak nagyarányú győzelmet,
A Győri Audi ETO KC képviseletében Kun Attila edző,  valamint Farkas Johanna, Horváth Nikolett, Kürthi Laura, Sülye Ágota és Világos Diánaölthette magára a címeres mezt és térhetett haza tornagyőztesként.


Fotó: MKSZ

Eredmények:
MagyarországU16-AusztriaU16 43-28 (20-16)
MagyarországU16-RomániaU16 44-33 (22-16)
MagyarországU16-FranciaországU16 31-17 (16-11)

Végeredmény:
1. Magyarország
2. Románia
3. Ausztria
4. Franciaország

A magyar női serdülő válogatott kerete:
Kapusok: KASTL Anna (Vasas Sc), HIBÁCSKA Blanka (NEKA), ZSIGMOND Panna (FTC-Rail Cargo Hungaria).
Mezőnyjátékosok: BALÁZS Anna (Szeged KKSE), BÁRDY Noémi (MTK Budapest), FARAGÓ Luca (NEKA), HORVÁTH Nikolett (Győri Audi ETO), KAJDON Blanka (NEKA), KORONCZAI Petra (DKKA), KÜRTHI Laura (Győri Audi ETO), MÉRAI Maja (NEKA), NÉMETH Imola (NEKA), RITTLINGER Lotti (Mohácsi TE), RÓNAI Dia (Bajnok DSE), SÜLYE Ágota (Győri Audi ETO), VÁMOS Mira (NEKA), VILÁGOS Diána (Győri Audi ETO), WOTH Viktória (NEKA).
Szövetségi edző: ifj. KISS Szilárd