A 2017/2018-as kézilabdás idény nem kímélte meg a sérülésektől a Győri Audi ETO KC játékosait, sajnos most a balszerencsének a junior válogatott edzőtáborban Afentaler Sára esett áldozatául, bokasérülést szenvedett. A fiatal tehetség mellett csapattársa, a zöld-fehérek hálóőre, Kiss Éva térde is műtéti beavatkozásra szorul a kemény szezont követően. Várhatóan az új idény felkészülési időszakának végére már mindkét játékos teljes értékűen csatlakozhat a csapat edzésmunkájába.

A női junior válogatott gőzerővel azon dolgozik, hogy a 2018. július 1-14. között Debrecenben megrendezésre kerülő korosztályos világbajnokságra a lehető legjobban összecsiszolódjon a csapat. Az edzőtábor egyik labdás edzése azonban fájdalmas véget ért a Győri Audi ETO KC fiatal tehetsége, Afentaler Sára számára, ugyanis kapuralövést követően egy labda tompította a földre érkezését, így jobb bokája műtétre szorult.

„Sára nagyon súlyos bokaszalag-szakadást szenvedett nagyfokú instabilitással, ezért rekonstrukciós műtét hajtottunk végre a mai napon. 8-10 hét kihagyás vár rá, s reményeink szerint a szezon kezdetére teljes harckészültséggel visszatérhet a pályára.” – mondta el az operációt követően dr. Balogh Péter csapatorvos.

A zöld-fehérek BL-döntő utolsó másodperceiben hatalmasat mentő kapusa, Kiss Éva a szezon végéhez közeledve visszatérően térdfájdalmakkal bajlódott, így dr. Balogh Péter úgy döntött, a végére jár a dolognak és június 12-én artroszkópos beavatkozást hajt végre a játékos térdén.

Sárának és Évinek mihamarabbi teljes felépülést és jó pihenést kívánunk!