Célegyenesbe ért és bíztató eredményeket mutat csapatunk tapasztalt játékosa, Tomori Zsuzsanna rehabilitációja, már visszatérése küszöbén áll, azonban egyelőre még csak a lelátóról szemléli a napokban kezdődő kontinensviadal eseményeit.

Tomori Zsuzsanna az elmúlt hónapok során szorgalmasan és kitartóan elvégzett kemény munka mellett fontosnak tartja, hogy viszonozza csapattársai bátorító szavait, melyeket a sérülését követő rehabilitáció során kapott tőlük. Miként is tehetné ezt hatékonyabban, minthogy közvetlen közelből biztosítja őket támogatásáról és szurkol nekik az Európa-bajnokság egymást következő megmérettetésein?!

„Természetesen nagyon sajnálom, hogy nem a magyar válogatott kerettagjaként utazhattam most ki Franciaországba, de már arra sem kell sokat várni, hogy mihamarabb teljes erőbedobással visszatérhessek a pályára. Most azonban sokkal inkább a lányok elsőszámú szurkolójaként érkeztem, és bízom benne, hogy a nehézségek ellenére remekült helytállnak majd az Európa-bajnokságon. Csapattársaim révén több összecsapáson is érintett a klubunk, melyeket figyelemmel fogok kísérni, és szurkolok, hogy mindenki jól szerepeljen és a torna végeztével ott folytathassuk, ahol nemrég abbahagytuk.” – válaszolta kérdésünkre Tomori Zsuzsanna.

Szurkoljunk együtt az EB-résztvevő győri lányoknak – hajrá csajok!