A Ferencváros elleni fergeteges hangulatú hazai győzelmet követően ezúttal idegenben, az Eger otthonában gyűjtött be újabb értékes bajnoki pontokat Danyi Gábor együttese. Az első félidőben, talán a hosszú utazás fáradalmai miatt is kissé megilletődötten kezdtünk, majd lassacskán átvettük a vezetést és egygólos előnnyel fordultunk a szünetre. A második játékrészben viszont már jóval magabiztosabban játszottunk és végül meggyőző 15 gólos győzelmet arattunk.
Végeredmény: 20-35

1.félidő
A kapunkban Kiss kezdett, a középkezdésnél pedig Puhalák, Hansen, Brattset, Oftedal, a sérülése után hosszas rehabilitáció után nagy örömünkre visszatérő Tomori és Knedlikova várta a kezdősípszót.
A hivatalos YouTube csatornánkon zajló online élő közvetítés sajnos rajtunk kívülálló okok miatt nem valósult meg, kollégáink dolgoznak a hiba elhárításán – megértésüket ezúton is köszönjük!
A hazai együttes nagy rohammal indított, gyors egymásutánban három gólos előnyre tettek szert Hanczvikkel, Sallai és Sári találatainak köszönhetően. A negyedik percbe lépve Knedlikova törte meg a győri gólcsendet, majd ismét Sári, Knedlikova és Brattset következett. Hazai oldalról Sári duplázott, majd zsinórban háromszor is betaláltak kedvenceink – a 10. percben így már 6-6 szerepelt az eredményjelzőn. Az Eger azonban ismét újult erőre kapott és egymás után háromszor is eredményesek voltak Kobela két góljának, és Sári immár ötödik találatának köszönhetően. Mindeközben a találkozó első büntetései is kiosztásra kerültek mindkét oldalon – először Hanczvikkel, majd Hansen kényszerült két perc erejéig a kispadra. Az első játékrész feléhez érve Groot is feliratkozott a góllövőlistára (9-7). Hanczvikkel találata után Danyi Gábor élt első időkérési lehetőségével, aminek meg is lett az eredménye, hiszen a Groot-Kristiansen-Brattset hármas talált be a folytatásban és alakította ismét döntetlenre az állást bő tíz perccel a félidei szünet előtt. A hazai együttes is időt kért, majd az ezt követő néhány perces gólcsendet Groot törte meg és ezzel meg is fordította az állást (10-11). Pados és Buzsáki góljára Kristiansen és Puhalák adták meg a választ (12-13), miközben Bocsi is begyűjtött egy kétpercet. Az első félidő utolsó percébe lépve Oftedal is bemutatkozott, majd Pados találatával ért véget az első harminc perc.
Félidei eredmény: 13-14


2.félidő
A második félidő kezdetben fej-fej melletti gólcsatát hozott Hansen, Buzsáki, Groot és Pados jóvoltából, majd beindult a győri gólgyártó gépezet – zsinórban hét gólt jegyezhettünk csapatunk javára Groot, Fodor, Hansen és Bódi teljesítményének köszönhetően a 45. percbe lépve. Az utolsó tizenöt percre fordulva Petrovics szépített, azonban Bódi, Oftedal és Knedlikova megállíthatatlanul gyarapították tovább a győri gólok számát (17-27). Az ekkorra már tízgólos előnyt tudták még fokozni a zöld-fehér mezes vendégszereplő lányok – Groot büntetőből, Kristiansen akcióból volt eredményes és szerezte meg csapata 30. találatát a mérkőzés 52. percébe lépve. Buzsáki faragott a hátrányon, azonban a felzárkózás nem tartott sokáig, hiszen Hansen duplája és Pintea találata ismét növelték a különbséget – immár 15 volt közte (18-33). Sári büntetőből, Borbély akcióból szerezte meg csapata újabb találatait, melyekre Kristiansen-duplázás jött válaszul a mérkőzés utolsó másodperceiben.
Végeredmény: 20-35
 

Danyi Gábor: „Szeretnék gratulálni a hazai csapatnak, nagyon felszabadultan kézilabdáztak. Az első félidőben nagyon gyengén játszottunk, de szerencsére a második félidőben tudtunk könnyű gólokat szerezni és fel tudtuk őrölni ellenfelünket.”

Kari Aalvik Grimsbö: „Nagyon jó hangulatú mérkőzés után vagyunk. Az első félidőben kicsit küszködtünk, de szerencsére a második félidőben magasabb fokozatra tudtunk kapcsolni, jobban koncentráltunk, a védekezés is feljavult, így magabiztos különbségre tudtunk szert tenni. Minden mérkőzést komolyan veszünk, örülünk a két pontnak.”