Csapatunk a norvég bajnok Vipers Kristiansand vendégeként lépett pályára szombaton, a BL-középdöntő utolsó állomásán. A két csapat az első félidő során fej-fej mellett haladt, és 17-17-es döntetlennel vonulhattak pihenőre. A második játékrészben a zöld-fehér mezes győri lányok feljebb kapcsoltak a tempón és magabiztos előnyre tettek szert, amit a találkozó végéig meg is őriztek, végül hét gólos győzelmet arattak a norvég együttes otthonában. Végeredmény: 26-33

1.Félidő

A győriek a Grimsbo-Puhalák-Hansen-Amorim-Brattset-Groot-Bódi összeállításban kezdték a találkozót. Jól kezdték a mérkőzést a csapatok, elsősorban védekezésben jeleskedett mindkét együttes (2-3). Hosszú gólcsend után Kristiansen góljával egyenlítettek a hazaiak (3-3). A találkozó következő perceiben fej-fej mellett haladtak a csapatok, és a 10. perchez érve egyenlő állást mutatott az eredményjelző (5-5). Grimsbo védésével, valamint Hansen és Oftedal góljaival először a mérkőzés folyamán két gólos volt a győriek előnye (5-7). A Vipers azonban pár perccel később ledolgozta hátrányát, sőt a 15. percben a hazaiak át is vették a vezetést. (9-8) Nem sokáig volt a norvégoknál az előny, Tomori lőtt gólt, majd hetest harcolt ki, amit Oftedal értékesített (9-10). A Vipers edzője ki is kérte idejét. Az időkérés után sem változott a játék képe, a fehér mezes győriek rendre vezetést szereztek (12-13). A Vipers nem adta azonban könnyen magát, tartotta a lépést és olykor egyenlítenie is sikerült (14-14). Oftedal betörés, majd egy remek testcsel után zörgette meg a hazaiak hálóját (14-16). Az első félidő végén a norvégok a mérkőzés során már sokadszorra tudtak egyenlíteni, így döntetlen állással vonulhattak pihenőre a csapatok (17-17).

Félidei eredmény: 17-17

2.Félidő

A második félidőre Danyi Gábor kapus poszton és a két szélen változtatott csapatán, Grimsbo helyett Leynaud kezdett, Puhalák helyett Görbicz, míg Bódi helyett Knedlikova érkezett. Remekül kezdte a két hálóőr a második félidőt, Lunde majd Leynaud mutatott be védéseket. A második félidő első gólját Groot szerezte hétméteresből (17-18). A találkozó során először három gólra hízott az előnyünk, ki is kérte második idejét a hazaiak edzője(18-21). Oftedal zseniális megoldást választott hétméteresnél, majd Amorim üreskapus góljával növelték előnyüket a győriek (19-24). Együttesünk láthatóan feljebb kapcsolt a tempón, és a védekezés is feljavult - a találkozó 43. percében már hét góllal vezettünk (20-27). A norvégok edzője az utolsó időkérésének felhasználására kényszerült. Az időkérést követően a hazaiaknak sikerült faragniuk a hátrányukból (22-27). A rövidebb győri gólcsendet Knedlikova szélről szerzett góljával törte meg. A zöld-fehér mezesek védekezése a második félidőben kivételesen működött, rengeteg remek blokkal tarkítva, s amikor nem volt már senki, aki megállítsa a norvégokat, akkor a kapuban Leynaud mentette meg csapatát a góltól (23-29). A folytatásban Groot hétméteresből talált a kapuba (25-31). Az utolsó percekben már nem volt kérdés, hogy ki nyeri meg a mérkőzést, együttesünk magabiztosan tartotta előnyét. A végjátékhoz közeledve Pintea szerzett gólt beállóból (26-32). Végül a már korábban a csoportelsőséget kiharcoló Győri Audi ETO KC hét góllal bizonyult jobbnak a Vipers Kristiansandnál (26-33).

Végeredmény: 26-33

Danyi Gábor: Nagyon jó teljesítményt nyújtottunk. Igazi csapataként tudtunk működni, azt gondolom ez volt a kulcsa győzelmünknek, valamint a második félidei védekezésünk, amely az idei szezon talán legjobb teljesítménye volt védekezésben.”